1p
Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy a takarékszövetkezeteknek nem kell "bankadót" fizetniük, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ezt cáfolja
Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy a takarékszövetkezeteknek nem kell "bankadót" fizetniük, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ezt cáfolja.

Turi Dénes, az OTSZ alelnöke azt mondta: "természetesen a takarékszövetkezetek is vállalják a rájuk eső részt, akár önként is" annak érdekében, hogy helyreálljon a költségvetési egyensúly, javuljon a nemzetgazdaság helyzete. úgy vélekedett, hogy a befizetés kigazdálkodása nemcsak a takarékszövetkezeteknek lesz nehéz, hanem a többi piaci szereplőnek is. Az OTSZ alelnöke hangsúlyozta: a szövetkezeti szektor partner lesz a teherviselésben, de "igazságos és elviselhető" megoldást kérnek. Nyilvánvalóan a kormányzat is erre törekszik - mondta.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy a takarékszövetkezeteknek nem kell "bankadót" fizetniük. Ezt Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője is megerősítette múlt pénteken a köztévé Este  című műsorában, ahol azt mondta, a takarékszövetkezetekről egyelőre nincs szó. Ezt azzal magyarázta, hogy a 200 milliárd forintot a pénzügyi szektor három intézményrendszere - a bankok, a biztosítók és a pénzügyi lízingcégek - mutatói alapján be tudja fizetni.

A kormány akcióterve szerint a bankokra, biztosítókra és egyéb pénzügyi cégekre "bankadót" rónának ki, az érintett cégeknek már az idén - a 2010-es költségvetésben tervezett 13 milliárd forint különadót is beszámítva - összesen 200 milliárd forintot kellene befizetniük az államkasszába. A különadó az eredeti tervek szerint három évig maradna érvényben, az MTI információi szerint azonban mutatkozik fogadókészség a piaci szereplők azon javaslatának elfogadására, hogy az elvonás csak két évig terhelje a szektort.
Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója aki részt vesz a tárgyalásokon - nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy a szövetkezeti hitelintézetekre 6,1 milliárd forint befizetés jutna, ahogy arról az MR1 Kossuth Rádió is beszámolt még kedden.
   
Megerősítette ugyanakkor, hogy a szövetkezetek "nem mentességről, hanem számokról" tárgyalnak. Az OTSZ elnöksége úgy foglalt állást, hogy a szektor nem kívánja kihúzni magát a teher alól, de azt kéri, vegyék figyelembe a teherviselő képességét - mondta -, ennek adott hangot írásban megfogalmazott javaslatában is, amire most várják a kormányzat reakcióját.
   
A szövetkezeti hitelintézetek - a takarékszövetkezetek és hitelszövetkezetek - 2009-ben 10,513 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el a PSZÁF előzetes adatai alapján, ami 86 százaléka az előző évinek. A szektor idei első negyedévi adózás előtti eredménye 2,622 milliárd forint, 17 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
   

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG