1p
Érdeklődik egy eladásra kínált lengyel bank, a Polbank iránt a Raiffeisen Bank International (RBI) - mondta el a vezérigazgató. Magyarországon nem tervez vásárlást a cég
Érdeklődik egy eladásra kínált lengyel bank, a Polbank iránt a Raiffeisen Bank International (RBI) - mondta Herbert Stepic, a fúzió útján nemrég létrejött új bank vezérigazgatója egy osztrák lap szerdai számában megjelent interjúban.

Ismert, hogy az RBI terjeszkedni szeretne a lengyel piacon, a Polbank minden bizonnyal lehetőséget jelentene az erőteljesebb növekedésre - mondta a Wirtschafstblatt című gazdasági napilapnak. "Az érdeklődés fennáll, tárgyalásokra még nem került sor" - tette hozzá Stepic.

Magyarországon az RBI jól berendezkedett, nem látni okot arra, hogy még egy bankot vásároljon - mondta az MKB Bank esetleges eladásával kapcsolatban. "Ha valamit vásárolnánk Magyarországon, akkor csak részvényeket, bankot biztosan nem" - fűzte hozzá.

Magyarország és Ukrajna okozza a legtöbb gondot a bankcsoportnak - mondta Stepic egy másik osztrák lapban, ugyancsak szerdán közölt interjúban. Kiemelte, hogy Ukrajnában még mindig nagyon magas, 29 százalékos a nem fizető hitelek aránya. Közép- és Kelet-Európában a nem fizető hitelek 2011 első negyedévében elérik a legmagasabb szintet, kivéve Magyarországot és Romániát, ahol még növekedni fognak - vélekedett. Összességében úgy látja, hogy a térségben "még nem ért véget a válság".

A Raiffeisen Zentralbank és a Közép- és Kelet-Európában, valamint a Távol-Keleten tevékenykedő Raiffeisen International fúziójának hivatalos bejegyzésével létrejött RBI 115 millió eurós szinergikus előnyre számít, ebből 15 millióra a költség oldalon. "Nincs leépítési tervünk" - fogalmazott ezzel kapcsolatban Stepic a Wirtschafstblatt kérdésére. A költségszinergiák alapvetően a munkamenet egyszerűsödéséből erednek majd, az eddigi három szint helyett kétszintű lesz a rendszer - mondta.

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
Pénzügyi szektor Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG