3p
A lakáspiac élénkülésének és a lakásvásárláshoz nyújtott kedvezményeknek köszönhetően a lakossági jelzáloghitelezés is lendületet vehet idén.

 

 

A K&H Bank vezérigazgató-helyettese szerint a magyar bankok közel 400 milliárd forintnyi jelzálogkölcsönt folyósíthatnak 2015-ben, 100 milliárddal többet, mint egy évvel korábban. Bába Ágnes elmondta azt is, hogy jövőre saját jelzálogbankot alapít a hitelintézet.

A K&H Banknál is egyre népszerűbbek az új feltételű családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) kombinált lakáshitelek. Míg január elejétől június 30-ig a korábbi feltételekkel csak 75 régi "szocpol" típusú lakáshitel-igénylést nyújtottak be az ügyfelek, az új feltételű családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) együtt az elmúlt 3 hónap alatt mintegy 1000 kérelem érkezett a pénzintézethez, közel 700 igénylés használt lakásvásárláshoz

A lakáshitel kérelmek idei átlagos összege 7 millió forint. Figyelembe véve a kedvező gazdasági környezetet, valamint a korábbi hitelek kiváltásával járó állománymozgást is - az idén 150 000-200 000 lakás adásvételét prognosztizálják a magyar piacon, ami a gazdasági válság előtti átlagnak felel meg. Ez bizakodásra adhat okot a bankok számára, hiszen hasonló mértékű felfutás lehet a lakossági jelzáloghitelek piacán is.

A K&H-nál az év első 9 hónapja alatt 48 milliárd forint lakossági jelzáloghitelt folyósítottak, ennek több mint 90 százaléka lakáscélú jelzálogkölcsön volt, míg a maradék szabad felhasználású jelzáloghitel. A K&H igen aktív szereplője volt a forintosítást követő hitelkiváltási piacnak is, hiszen 30 százalékot meghaladó piaci részesedést ért el ebben a piaci szegmensben.

Jön a jelzálogbank

A K&H Bank jövőre megalapítja saját, 100 százalékos tulajdonában lévő jelzálogbankját, hogy ezáltal eleget tegyen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új szabályozási követelményeinek. Az MNB még áprilisban jelentette be: rendeletben írja elő minden, jelzáloghitelezést folytató magyarországi banknak, hogy 2016. október 1-jétől jelzálog hitelállományának legalább 15 százalékát jelzáloglevél formájában kell finanszíroznia. A K&H Bank számos, az anyabank, a KBC bankcsoportjában meglévő jelzálogbankot megvizsgált, és ezt követően stratégiai döntést hozott saját jelzálogbank megalapításáról. A K&H 50-90 milliárdnyi jelzáloglevelet bocsáthat majd ki saját jelzáloghitelei mögé a néhány százmillió és egymilliárd forint közötti költséggel megalapítható leány-jelzálogbankja segítségével – mondta Bába Ágnes.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG