1p

A békekilátások csökkenése lehúzta a BUX-ot.

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a keddi optimizmus után szerdán megfordult a piaci hangulat, az orosz-ukrán megegyezés kapcsán érkező negatív hírek lehúzták a BUX-ot.

Fotó: BET
Fotó: BET

Az OTP árfolyama nagy forgalom mellett jelentősen esett, és sokat gyengült a Richter is. A vezető részvények közül a Mol tudott erősebben emelkedni, de kisebb pluszban zárt a Magyar Telekom is - tette hozzá. A Mol 56 forinttal, 1,94 százalékkal 2950 forintra erősödött, 8,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 560 forinttal, 4,24 százalékkal 12 640 forintra csökkent, forgalmuk 17,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,49 százalékkal 407 forintra nőtt, forgalma 188,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,40 százalékkal 7320 forintra esett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. A BUMIX 4154,82 ponton zárt szerdán, ez 49,86 pontos, 1,19 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az orosz-ukrán háború a zöld befektetési alapok piacát is megváltoztatta
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 29. 17:01
Az orosz-ukrán háború kitörése után több olyan iparág is bekerült a fenntartható befektetési alapok látókörébe, amelyek korábban inkább tiltólistán szerepeltek. Ékes példa Németország nukleáris energiával kapcsolatos attitűdje, de a hadiipari cégek is egyre elfogadottabbá váltak, ahogy társadalmi elvárás lett a biztonság megerősítése – mondta el a Klasszis Podcast legújabb epizódjában az Amundi Magyarország vezérigazgatója. Vízkeleti Sándorral a mesterséges intelligencia befektetési döntésekben játszott szerepéről is beszélgettünk.
Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG