1p
Az Erste október 1-jétől megszünteti együttműködését hitelközvetítő partnereivel. A vezérigazgató keményen ostorozta a magyar kormányt
A hitelpiacot sújtó rendkívül kedvezőtlen gazdasági és szabályozási körülmények miatt az Erste Bank Hungary Zrt. október 1-jétől megszünteti együttműködését hitelközvetítő partnereivel, de nem vonul ki Magyarországról - erősítette meg a hitelintézet a pénteki lapinformációt. Az Erste Group vezérigazgatója szerint a befektetők elfordulnak Magyarországtól.

Az Erste Bank Hungary közölte: a döntés értelmében az eddig a közvetítőkön keresztül is értékesített termékek október 1-jétől kizárólag a bank fiókhálózatán keresztül lesznek elérhetők.

A nemzetközi Erste Csoport menedzsmentje ugyanakkor megerősítette azon szándékát, hogy az Erste Bank a jövőben is egyértelműen meghatározó és tőkeerős szereplőként folytatja tevékenységét a hazai bankszektorban, tehát a fenti döntés kizárólag a közvetítői értékesítési csatorna megszüntetésére vonatkozik. A bank eredményes stratégiai partneri kapcsolatait a Magyar Postával, a Vienna Insurance Grouppal és az ING Biztosítóval továbbra is fenn kívánja tartani.

Andreas Treichl, az Erste Group elnök-vezérigazgatója a Napi Gazdaság Online-nak adott exkluzív nyilatkozatában pénteken azt mondta: "Nem hagyjuk, hogy elűzzön bennünket egy olyan ellenséges gazdaságpolitika, amely Magyarországnak súlyos károkat okoz". Treichl ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az Erste Bank továbbra is partnerként áll magyarországi ügyfelei mellett, nem vonul ki Magyarországról és megvédi betétesei érdekét.

Nem fektetnek be többet Magyarországon

A bankvezér úgy vélekedett, hogy mivel Magyarország már nem szavatolja a befektetések jogbiztonságát, a befektetők elfordulnak Magyarországtól. Treichl szerint a kormányzati lépések nyomán a régiós befektetések rövid távon inkább Csehországba, Romániába vagy Szlovákiába vándorolnak.

Az Erste az üzleti fejlesztésekre szánt forrásokat a fentiek miatt nem Magyarországon fekteti majd be - mondta Andreas Treichl a Napi Gazdaság Online-nak. Az Erste Group elnök-vezérigazgatója egy korábbi nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta: a szilárd tőkemegfeleléshez, likviditáshoz szükséges tőkét mindig biztosítani fogják a magyar Erstének.

A bankadó és a végtörlesztési törvény ellenére nem akar kivonulni Magyarországról a Raiffeisen Bank sem - mondta az osztrák bankcsoport felügyelőtanácsi tagja korábban. Az azonban biztos, hogy a rögzített árolyamon történő végtörlesztéseket lehetővé tévő törvényt bíróságon támadják majd meg.

MTI, Privátbankár, Napi Gazdaság

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG