1p
Hosszú hagyományokra tekint már vissza a MasterCard - Az év bankja program, a pénzügyi szakma rangos megmérettetése, melynek keretei között minden évben számos kategóriában szakmai zsűri ítéli oda a díjakat a Magyarországon működő kereskedelmi bankok legjobbjainak. (x)

Az eredmények nemcsak a pénzügyi világ berkein belül érdekesek, hanem az ügyfél is tanulságokat vonhat le belőlük; vajon mely bankokat érdemes inkább választani, s melyeket kevésbé. Nos, a szakmai zsűri véleménye szerint 2012-ben több szempontból is jó választás volt a MagNet Bank.

Egy szerethető bank - Az év társadalmilag felelős bankja

Mostanában, amikor a bankok és ügyfeleik közötti viszonyt annyi kétség, probléma terheli, ha lehet, még értékesebb egy olyan elismerés, mint az év társadalmilag felelős bankjának szóló, amely egyébként is a MagNet Bank elevenére tapint. Hiszen az aktív társadalmi szerepvállalás a banknál nem csupán filozófia, hanem napi gyakorlat, amely a szolgáltatások szintjén is megjelenik. A MagNet Bank létrejötte óta elkötelezett a hazai civil közösségek támogatása, fejlesztése mellett. A tavaly elindult Civil Kapcsolatok Program összefogja a bankhoz kapcsolódó civil kezdeményezéseket. A támogatás és együttműködés különféle útjai a MagNet Banknál bankoló összes non-profit szervezet számára nyitva állnak.

Hitelesek és betétesek találkozása - Az év lakossági hitelterméke

A MagNet Bank egyedülálló módon hangolja össze három, látszólag külön csapatban játszó játékos, a betétes, a hiteles és a bank érdekeit. Az év hiteltermékeként kitüntetett Mentor Hitelprogram keretei között bármely, a banknál elérhető hitel Mentor Hitellé alakítható, s ezáltal a hitelfelvevő kölcsönkamatainak jelentős csökkenését érheti el. Ehhez csupán az kell, hogy a betétesek, támogatandónak ítélvén a hitelfelvevő céljait, megtakarításaikat a hitele “mögé” helyezzék. Egyedülálló módon a betétes maga választhatja meg, hogy melyik hitelfelvevőt kívánja támogatni betétje által. A Mentor Betét egyébként az év megtakarítási terméke kategóriában végzett a dobogón. A bank által összehozott és fenntartott érdekközösség mindenképpen új, remélhetőleg egyre szélesebb kör számára követendő utat jelent a bankolásban. A rangos szakmai elismerések a MagNet Bank számára eközben azt jelzik, hogy érdemes ezen az úton tovább haladnia, a közösségi banki, etikus működés nagy jövő előtt áll.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG