1p
Várhatóan a jövő év első felében, következő testületi ülésén választ új elnököt a Magyar Bankszövetség. Az új elnök megválasztásáig az alelnök, Gyuris Dániel látja el az elnöki teendőket.

A jövő évi tevékenység ütemtervéről - így a testületi ülés időpontjáról is - az elnökség 2012. december 3-i ülésén határoz - mondta Sütő Ágnes, a bankszövetség kommunikációs vezetője. Az új elnök megválasztásáig a szervezet alapszabálya szerint az alelnök - jelen esetben Gyuris Dániel - látja el az elnöki teendőket.

Sütő Ágnes elmondta: a Magyar Bankszövetség elnöksége jelenleg 5 főből áll, mely "biztonságosan teszi lehetővé a folyamatos, határozatképes döntéshozatalt."

Sűrű a szövetség napirendje

Számos aktuális, lényeges téma van jelenleg is napirenden, így például az önkormányzati adósságrendezés technikai lebonyolítása, az árfolyamgát véghajtásának összefogása, a tranzakciós illeték bevezetésének előkészítése, a Nemzeti Eszközkezelő működésének támogatása.

A bankszövetség elnökét és a kisbankokat képviselő elnökségi tagot - a következő testületi ülés fogja megválasztani, erre a jövő év első felében kerül sor. A bankszövetség testülete gyakorlatilag a szövetség közgyűlését jelenti.

Patai Mihály, az előző elnök november 12-én mondott le, miután az Országgyűlés elfogadta a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatot, amelynek keretében a törvénybe beemelték Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter októberben bejelentett, összesen 764 milliárd forintos költségvetési kiigazító intézkedéseit. Ezek között szerepel a tranzakciós illeték bevezetése, valamint a bankadó jelenlegi mértékének megtartása 2013-ban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG