1p
Fennáll annak a veszélye, hogy pártpolitikus kerül a jegybank monetáris tanácsába, egy agresszív kamatcsökkentés miatt pedig elszállhat a forint - mondta a Csáki Csaba, a tanács tagja
Fennáll annak a veszélye, hogy pártpolitikus kerül a jegybank monetáris tanácsába, egy agresszív kamatcsökkentés miatt pedig elszállhat a forint - mondta a Csáki Csaba, a tanács tagja a Bloombergnek. Azt is elmondta, hogy az MNB nem akar "masszív kamatemelési pályára" állni.

Várhatóan nem változik a jegybanki alapkamat januárban az egymást követő két emelés után, mivel a monetáris tanács tagjai nem akarnak "masszív vagy hosszú távú" szigorítási ciklust - nyilatkozta Csáki Csaba, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja a Bloomberg hírügynökségnek kedden adott interjúban.

"Azért kezdtük ezt a szigorítási ciklust, hogy jelezzük, a központi bank lépéseket tesz az infláció ellen" - mondta. A mögöttes gondolat az volt, hogy egy kisebb - legfeljebb 0,75 százalékpontos - kamatemelés szükséges és ezeknek emeléseknek nem kell egymást után következniük. Sohasem szándékoztunk "masszív vagy hosszú távú" szigorítási ciklusba fogni - tette hozzá.

Csáki Csaba elmondta: "Nem szavaztam volna kamatemelésre decemberben, és most, hogy emelkedtek a kamatok, még kevésbé tennék így. De decemberben nem szavaztam, ahogy Bánfi Tamás sem". "Úgy gondolom, még legfeljebb egy kamatemelésre van lehetőség és ez nem feltétlenül januárban történhet meg" - vélekedett a Monetáris Tanács tagja.

Az első kamatemelésről novemberben, a frissített inflációs adatok nyilvánosságra hozatalával párhuzamosan született döntés. Ezek azt mutatták, hogy az inflációs pálya a döntési horizont egészében meghaladta a célkitűzéseket - tette hozzá.

A Monetáris Tanácsról szólva elmondta: fennáll a konfliktus veszélye, ha pártpolitikusokat delegál a kormány a tanácsba, ami beláthatatlan következményekkel járhat. Ha az új tagok irracionális döntéseket hoznak és drámai módon csökkentik a kamatot, a forint az egekbe szökhet. "Úgy gondolom azonban, hogy ez valószínűtlen, mivel nagyon nehéz szakemberként úgy döntést hozni, hogy nem vesszük figyelembe a tényeket és az elemzéseket" - tette hozzá.

Csáki Csaba szerint az új monetáris tanácsban az első csata az inflációval kapcsolatosan alakul majd ki. Az új tagok valószínűleg egy magasabb inflációs célt kívánnak majd követni, olyat, ami lazább monetáris politikát is megengedhet. "A kormány már elmondta, hogy el tudna fogadni egy magasabb inflációs rátát" - tette hozzá.

A jegybankelnökről úgy nyilatkozott: "Simor kemény harcos", aki nem adja fel egykönnyen állását, bár elgondolkozhat a távozáson, ha folyamatosan leszavazza a tanács. "Nem megy el könnyen és a végsőkig küzdeni fog" - mondta.

A költségvetési politikáról elmondta: nem minden közép-európai ország egyformán gyenge, sajnos Magyarország sebezhetősége nagyobb, ami tükröződik a hitelminősítők döntéseiben.
Kifejtette: "A kormánynak olyan strukturális reformokat kell nyilvánosságra hoznia és bevezetnie, amelyek csökkentik az ország sebezhetőségét és növelik a hitelességét, mivel jelenleg a piac nem tartja teljesen megbízhatónak ezt a kormányt."

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG