3p
A bankadó és a tranzakciós adó is rontotta az eredményt.

Az első félévben 301,2 millió euró volt az Erste Group nettó nyeresége az egy évvel korábbi 453,6 millió euróval szemben - közölte az osztrák pénzintézet.

A múlt év első felében azonban egyszeri tételek 413 millió euróval javították az eredményt, és az bőségesen ellensúlyozta a romániai leányvállalathoz, a BCR-hez kapcsolódó mintegy 210 millió eurós veszteségleírást. A BCR-től az idén már nyereséget várnak.

Az Erste-vezér, Andreas Treichl keddi bécsi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormány legutóbbi nyilatkozatai alapján együttműködésre számít a jövőben a gazdasági szereplők és a politikusok között. Hozzátette: az elmúlt napokban "békülékenyebb" nyilatkozatokat hallott, mint korábban. "Úgy gondolom, a kormány tudatában van annak, hogy a növekedés fontos, és hogy ez a bankok nélkül nem megy" - mondta.

Az Erste reményei szerint 2014-ben normalizálódik Magyarországon a helyzet. "A költségvetési hiányt sikerült meglehetősen jól ellenőrzés alá vonni, az ország kikerült az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, és az elmúlt hetek nyilatkozatai arra utalhatnak, hogy a kormány a jövőben együtt kíván működni a bankokkal annak érdekében, hogy fellendítse a növekedést" - mondta az Erste-vezér.

Az év egészében várhatóan 10-15 százalékkal csökken a rossz hitelek után képzett céltartalékok összege, noha a második negyedévben némileg emelkedtek az év első három hónapjához képest.

A bank bejelentette, hogy augusztus 8-án teljes egészében visszafizetik a 2009 óta folyósított összesen 1,2 milliárd eurós állami tőkejuttatást. Már július közepén, a tőkeemelés lezárultakor közölték, hogy a befolyó 632 millió eurót teljes egészében erre fordítják.

Az Erste közleménye szerint a nettó kamatbevétel 2,431 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 2,651 milliárdról a nyomott hitelkereslet és az alacsony piaci kamatok miatt. A jutalékokból és díjakból származó nettó bevétel ugyanakkor 865,5 millió euróról 895,9 millió euróra nőtt.

Az Ausztriában, Szlovákiában és Magyarországon kivetett bankadó és tranzakciós adó összesen 184,6 millió euróval rontotta az eredményt az egy évvel korábbi 114,5 millióval szemben.

A betétállomány stabil maradt, 122,5 milliárd euróra rúgott, míg a kihelyezett hitelek állománya 129,8 milliárd euróra csökkent, tükrözve a hitelkereslet gyengeségét. A hitel/betét arány június 30-án 105,9 százalék volt a 2012. év végi 107,2 százalékkal szemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
Pénzügyi szektor Csak piciket lépegetett ma a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:34
Az év eleje óta a forint az euróval szemben 6,7 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz. 
Pénzügyi szektor A nap végére a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 17:38
A részvénypiac forgalma 25,0 milliárd forint volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG