1p
Kettős nyomás alatt vannak jelenleg Magyarországon a bankbetéti kamatok: a heteken belül másodszor csökkenő jegybanki alapkamat mellett a magasabb inflációs várakozások is negatívan hatnak a bankbetéti hozamokra a Bankmonitor legfrissebb elemzései szerint.

Csökkenést idézett elő a bankbetétek piacán az, hogy a Magyar Nemzeti Bank múlt szerdán egy hónapon belül másodszor csökkentette a jegybanki alapkamatot, összesen 50 bázisponttal, ezért a 13 országos lefedettséggel rendelkező bank mindegyike megvágta legalább egy lekötési ajánlatának kamatát az elmúlt hetekben.

A bankbetéti reálhozamokra a csökkenő kamatráták mellett a növekvő inflációs előrejelzés is negatív hatással van, jelenleg a becslés szerint 5,1 százalékos inflációra számíthatunk a következő egy évben a hónapokkal ezelőtti 3,3 százalékos várakozással szemben - áll a a Bankmonitor elemzésében.

Még így is kiemelkedő lekötési lehetőségek vannak

Mindezek ellenére a hazai bankbetéti kamatok továbbra is kiemelkedően magasak nemzetközi összehasonlításban - derül ki az elemzésből. Mind a forint, mind pedig az euró alapú lekötési lehetőségek meghaladják a nyugat- és közép-kelet-európai kamatszinteket.

Magyarország még mindig európai csúcstartó

A Magyar Nemzeti Bank a szeptember 26-ai hatályú, újabb kamatcsökkentéssel immár másodszor vágta meg a jegybanki alapkamatot egy hónapon belül. A két 25 bázispontos csökkentést követően 6,5 százalékra csökkent az irányadó ráta, ami azonban továbbra is az Európai Unió legmagasabb alapkamata. Ez magyarázza azt is, hogy miért lehetnek kimagaslóan nagyobbak a bankbetéti kamatok országunkban, hiszen a betétek egy része közvetlenül is kötődik a Nemzeti Bank által meghatározott értékhez. Az Európai Unió második legmagasabb alapkamatával Románia rendelkezik, az érték ott 5,25%, vagyis további 125 bázisponttal alacsonyabb a magyar értéknél.

A jegybanki alapkamat közvetetten és közvetlenül is befolyásolja a betéti kamatokat. Egyrészről több bankbetét kamata a jegybanki irányadó rátához kötött, így annak változásait „automatikusan” követi. A közvetett hatást az általános kamatcsökkentésen keresztül lehet érzékelni, amely mind az augusztus 27-i, mind pedig a szeptember 25-i kamatdöntő ülést követte.

A legjobb bankbetéti kamatok

A Bankmonitor.hu friss összesítése szerint az egy éves forint lekötések között az MKB Bank Akciós Trezor Napi Bankkapcsolat betétje vezeti a listát 8,8 százalékos kamattal. A forintbetétek közt a legmagasabb feltétel nélkül elérhető betétek a CIB Bank Classic és Elektronikus betétjei, ezek 7,5 százalékot ígérnek egy éves lekötésre. Az előbbi feltételes betétre a reálkamat az MNB inflációs becslése* alapján 3,52 százalék, míg az utóbbi feltétel nélküli betétekre 2,28 százalék.

Az euróban denominált bankbetétek közt a legmagasabb kamatot szintén az MKB Bank kínálja 4,5 százalékos ajánlatával. Előbbi betét feltételekhez köti a magas kamatot; a legmagasabb feltétel nélküli euró lekötést a Sopron Bank kínálja Flexi-Plusz Euró betétjével, ez a betét 3,84 százalékot fizet. Az euróban realizálható reálhozam feltételek teljesítése mellett 2,65 százalék, míg a feltételmentes lekötésnél 2 százalék.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG