3p
Ma négy devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetet tárgyalt a Fővárosi Törvényszék, illetve a Fővárosi Ítélőtábla. Mindet elhalasztották.

Az UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt., az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt., az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt és a Fókusz Takarékszövetkezet ügyében is október 21-re és 22-re halasztotta a határozat kihirdetését a Fővárosi Ítélőtábla, illetve a Fővárosi Törvényszék.

Az MKB fellebbezését elutasították

A felperes MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. fellebbezett a keresetét elutasító, elsőfokú ítélet ellen és azt kérte, helyezzék hatályon kívül az elsőfokú ítéletet és másodfokú tárgyalás keretében állapítsák meg, hogy az általa alkalmazott szerződési feltételek tisztességesek.

A felperes jogi képviselője továbbá indítványozta a szerződéses kikötések részleges érvénytelenségének vizsgálatát, mivel arra a Kúria Polgári Kollégiumának (PK) összefoglaló véleményében is lehetőséget ad.

A magyar állam jogi képviselőjének álláspontja szerint azonban az oklista elemeinek külön vizsgálata nem megengedett, mi több, egy vegyes, csupán részben megfelelő oklista bizonyítaná, hogy a pénzintézet általános szerződéseinek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tévő pontjai nem egyértelműek.

Az Unicreditnél

A felperes UniCredit és az alperes állam egyaránt fellebbezett az első fokú ítélet ellen, amelyben a bíróság elutasította a felperes keresetét. A felperes fellebbezésében azt kérte, helyezzék hatályon kívül az első fokú ítéletet, a bíróságot kötelezzék új tárgyalásra és állapítsák meg, hogy az általa alkalmazott szerződési feltételek tisztességesek. Kérte továbbá, hogy a Fővárosi Ítélőtábla forduljon az Európai Bírósághoz, valamint a per felfüggesztése mellett az Alkotmánybírósághoz (Ab).

A magyar állam az ítélet indoklásának megváltoztatását és kiegészítését kérte. Ellenkérelmében kifejtette, hogy a jogszabály rendelkezései világosak, nincs visszamenőleges hatályuk, megfelelő felkészülési időt adnak és megfelelően biztosítják a jogorvoslati jogot, ezért indokolatlannak tartja, hogy a tábla az Ab-hoz forduljon. Emellett a törvény nem ütközik az uniós joggal sem.

65-ből 62 az államé

A bíróság eddig első fokon összesen 65 ítéletet hozott, ebből 62 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank közös keresetét, valamint az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - pedig az elsőfokú eljárásban felfüggesztettek azért, mert a bíró az Ab-hez fordult.

43 ügyben tartanak második kört

A Fővárosi Ítélőtáblához október 4-ig összesen 43 fellebbezett ügy érkezett. Ezek közül 12-ben a másodfokú eljárás már befejeződött, 5 esetben a fellebbező magyar állam visszavonta fellebbezését, 5 perben pedig a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú határozatát.

A további ügyekben (3 ügy) a Fővárosi Ítélőtábla a tárgyalást felfüggesztette, illetve egy esetben Alkotmánybírósághoz fordult az alkalmazandó jogszabály egyes rendelkezései miatt azok alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése végett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG