2p
Kialakult a döntő mezőnye a második PénzSztár versenyen - 2-2 gimnázium és szakközépiskola tanulói küzdenek a fődíjért jövő csütörtökön.

A múlt héten megrendezték a második országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny, a PénzSztár elődöntőjét, ahol a selejtezők és középdöntők után talpon maradt 7 csapatból kellett kiválasztani a december 11-i döntő négy legjobb csapatát. Az elődöntőben az elméleti ismeretek mellett már kreativitásra és előadói készségekre is szükségük volt a versenyzőknek.

A tavalyi sikeres debütálást követően az idei verseny anyagi feltételeit a fő támogató Takarékbank további 15 céggel közösen teremtette elő, és a lebonyolítással a Magyar Pénzügyi Almanachot az idén már 24. alkalommal kiadó TAS-11 Kft-t bízta meg. A döntőben a fődíjakért, a TakarékPont bankkártyán átvehető fejenként 100 ezer forintért és a médiatámogató HVG által felajánlott okostelefonokért, valamint a verseny támogatói által nyújtott további értékes ajándékokért folyik a verseny.

Mint ismert, az október elején indult versenyre 712 négyfős, 14-20 éves középiskolásokból álló csapat regisztrált, a 207 magyarországi mellett két határon túli – zentai és székelyudvarhelyi – középiskolából. Közülük 648-an értek el értékelhető eredményt az októberben megrendezett többfordulós internetes előselejtezőkön.

Az idei elődöntő után a legjobb 4 közé a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, illetve a soproni Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola, valamint gimnáziumok a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a Budapest XVII. kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium együttesei kerültek. Hogy szoros lesz a verseny a döntőben azt mindennél jobban bizonyítja, hogy a legjobbak közé három csapat is hármas holtversenyben jutott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG