Egyelőre nem érkezett meg a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) a bankokra kartellezés miatt kiszabott több mint 9 milliárd forintos bírság, mert a pénzintézetek egyike - nem a legnagyobb bírsággal sújtott bank - a végrehajtás felfüggesztését kérte - derül ki Juhász Miklós GVH-elnök Heti Válasznak adott interjújából.
Az MTI-nek a hetilap által szerdán eljuttatott, a csütörtöki lapszámban megjelenő interjúban Juhász Miklós elmondta: a banki kartellügyben több mint 130 dokumentumot értékelt a versenytanács. Ezek belső levelezések, e-mail-váltások, egyéb jegyzetek voltak. Volt köztük olyan is, amelyben az egyik bank vezetője kifejezetten megtiltja a bankárreggeliken való további részvételt a kollégájának.
Hangsúlyozta, hogy bankok megfelelő jogi háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy megítéljék egy magatartás kockázatát versenyjogi szempontból. De ha korábban voltak is kétségeik, az eljárás 2011. november 23-i elindulását követően egyértelműen tisztában kellett lenniük azzal, hogy a magatartásuk aggályos. Ennek ellenére 2012. január végéig kitartottak mellette.
Az uniós jogot is figyelembe kellett venni
Juhász Miklós kétségtelennek nevezte, hogy a végtörlesztés veszteséget okozott a bankszektornak, hiszen egyfajta kármegosztást jelentett a pénzintézetek és az adósok között. Ezt a bírság kiszabásakor a versenytanács enyhítő körülményként értékelte. Mindez nem változtat azon, hogy a devizahitelek végtörlesztésének lehetősége keresletet támasztott a forinthitelek iránt, versenyhelyzet jött létre, amit a bankok magatartásukat összehangolva megpróbáltak tompítani, lefojtani. Ez viszont már jogszabályba ütközik - hangsúlyozta az elnök.
Juhász Miklós azt is elmondta: Az FHB azért mentesült a bírság alól, mert ugyan a jogsértésben passzív résztvevőként benne volt, de az illetékes vezető időben érzékelte a veszélyt, ezért megtiltotta kollégájának a további részvételt.
"Talán még az ejnye-bejnye is elmaradt volna, ha a többi résztvevő számára is világosan kiderül: az FHB-s kolléga nem azért hiányzott a következő találkozóról, mert forgalmi dugóba került – mint ahogy nekik állította –, hanem mert a részvételt a főnöke megtiltotta" - tette hozzá.
Megerősítette: mivel több banknak külföldi tulajdonosa van, ezért a tagállamok érintettsége miatt a magyar mellett az uniós jogot is alkalmazni kellett, ami egyeztetési kötelezettséget jelentett az Európai Bizottsággal.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
2 órája
-
Irán vérdíjat tűzött ki amerikai katonák megölésére vagy fogságba ejtésére
3 órája
-
Svéd morbid: tömeges katonai temetésekre gyakorlatoznak
3 órája
-
Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a Horvátországban
4 órája
-
Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
4 órája
-
Nem sikerült megfékezni az erdőtüzet Franciaországban
5 órája
-
Újabb százmilliárdos csontváz esett ki Lázár János szekrényéből
6 órája
- Horrorbaleset volt hajnalban az M3-ason: felborult egy busz, legalább 12 halálos áldozat van
- Gerendai Károly: Nem úgy alakultak a számok a Szigeten, ahogy tervezték
- Itt egy látványos változás a leggazdagabb magyarok körében – A hét ábrája
- Paksról jelentkezett be Kapitány István, fontos részleteket közölt
- Újabb csontvázra bukkant Vitézy Dávid és Kármán András
- Rendeznék a budapesti rakodási káoszt, és ismét lehet kamerafelvétel alapján bírságolni
- Buszbaleset: Donald Tusk különgépet küld Magyarországra
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Akkora a baj, hogy már délután be kell avatkozni Pakson 2026. augusztus 14. 16:26
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Ösztönöznie kell a kormánynak a bérlakásépítést.
-
Rekordáron kerülhet új tulajdonosokhoz a Los Angeles Lakers2026. augusztus 16. 09:11 -
A Sports Direct alapítója vette meg a bajba jutott brit luxusáruházat2026. augusztus 15. 09:22 -
Sok vagy kevés az eMAG 710 millió forintos bírsága?2026. augusztus 15. 09:18 -
A fiú vezeti, az apa szabja meg az irányt az OTP-nél2026. augusztus 14. 12:43 -
Rekordnyereséget ért el a Csányi Sándor érdekeltségében is befektető norvég alap2026. augusztus 14. 11:51
További hírek >
-
A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen
16:54
-
Kevesebb turista érkezett, mégis tartja a milliárdos bevételt Törökország
13:51
-
Hazajönnének a magyarok, de már nem ugyanazt csinálnák itthon
12:48
-
Vége a „mindent elvisznek” korszaknak: nagyot fordult a budapesti lakáspiac
12:03
-
Nem a tehetség számít? Ebből lesznek a leggazdagabb magyarok
11:21
-
Lengyel turistabusz borult fel az M3-as autópályán – Friss információk
08:45
-
Mesterségek udvara, régi órák kiállítása és egy új játszótér avatása
06:26
-
EasyJet-sztrájk: járattörlések és fennakadások egész hétvégén
21:34
-
Ennél még sosem volt lejjebb: mélyponton az idei almatermés
14:04
-
Újabb tűzfészek Horvátországban, ezúttal egy mesés sziget erdeje kapott lángra
09:00
-
Radnai Márk: Közhang néven indul új társadalmi egyeztetési platform Magyarországon
12:52
-
Bosznia-Hercegovinából hazafelé tartó lengyel zarándokok utaztak az M3-ason felborult buszon
11:05
-
Súlyos buszbaleset az M3-ason: többen meghaltak, legalább tízen megsérültek
07:37
-
Nyolc gázpalackot vittek ki a tűzoltók egy lángoló balatoni épületből
12:02
-
Lázár János országjárásba kezdett: felméri, mi maradt a Fideszből – Egerben is lenne miről kérdeznie
10:53
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
2026. augusztus 16. 06:06
-
A nap képe: Magyar Péter „a vízen jár”
2026. augusztus 16. 10:55
-
Újabb százmilliárdos csontváz esett ki Lázár János szekrényéből
2026. augusztus 16. 13:57
-
Kapitány István bejelentkezett a gátról: így megy az építkezés
2026. augusztus 16. 13:36
-
További részleteket közöltek a hajnali tragikus buszbalesetről
2026. augusztus 16. 12:56



