3p
Idén hosszú idő után végre nyereségadót fizetne a Vienna Life Biztosító, amely az új tulajdonossal számottevő eredményeket tudott elérni egy év alatt.

Története során először készül arra, hogy társasági nyereségadót fizet tevékenysége után a Vienna Life Biztosító Zrt. (VIB). A Viena Insurance Grouphoz (VIG) pont egy éve csatlakozott társaság vezérigazgatója, Vadas-Földvári Anett elmondta, a biztosító jogelődjei (Credit Suisse, később pedig az AXA) az elmúlt években folyamatosan veszteségesek voltak, s ha volt is szerény profitjuk, a korábbi évek elhatárolt vesztesége miatt nem került sor adófizetésre.

A tulajdonosváltás után nagy változások történtek a biztosítónál: megállt a visszaesés, s az idei első negyedévben a díjbevétel 18 százalékkal nőtt, s végre nyereséges negyedévet tudott felmutatni az idei első 3 hónapban a társaság. Az év végéig kitart a profitabilitás, a vállalás egy 100 millió forint feletti IFRS nyereség – ígérte a vezérigazgató.

A díjbevétel alakulása összességében és néhány kiemelt termékkörben
2015 Q1 2014 Q1 változás
Díjbevétel 3510 2990 +17,4%
- rendszeres díjas 2570 2480 +4,0%
- egyszeri díjas 940 512 +83,7%
Nyugdíjbiztosítás 100,7 84,7 +18,89%
Utasbiztosítás 154 153 +0,65%

Több, mint 50 milliárd forintnyi vagyont kezel immár a Vienna Life Biztosító. A társaság 150 ezer csoportos életbiztosítást kezel, évente nagyjából 300 ezer utasbiztosítást kötnek a társasághoz, ezen felül a társaság mintegy 100 ezer bankkártya mögé ad biztosítási szolgáltatást.

A TOP 5 a cél

Lehel Gábor, a Vienna Life Biztosító felügyelőbizottságának elnöke, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatójaként a magyarországi VIG-érdekeltségek első ember szerint a tavaly a biztosítócsoport 9,1 milliárd eurós díjbevételt ért el (ez a teljes magyar biztosítási piac háromszorosa), az adózás előtti eredmény 518 millió euró volt. A biztosító a profit 54 százalékát szállító régiós piacokon átlagosan 19 százalékos súllyal bír, ez az 5. legnagyobb cég közé emeli őket. Magyarországon egyelőre csak a 7. legnagyobb részesedést jelent a 3 hazai társaság összevont adata, a cél tehát adott az előrelépésre.

Egyéni életbiztosítási szerződéssel 35 ezer ügyfél rendelkezik a társaságnál, ráadásul az átlagdíj 300 ezer forint feletti, ami azt jelenti, hogy prémium szegmensben állnak jól.

Így állnak most

A társaság piaci részesedése jelenleg a 12. helyre elég a biztosítói versenyben, a társaság a 8. helyet szeretné elérni. A legnagyobb piaci részedéssel a folyamatos díjas unit linked életbiztosítások terén bírnak, itt 5,2 százalékos a részesedésük, az új értékesítésen belül 53 százalékot tettek ki az adókedvezményt élvező nyugdíjbiztosítások.

Az idei negyedévet ugyanakkor egy komoly egyszeri díjas unit-linked kampány segítette. Az elmúlt évben az ügyfelek átlagosan 9,5 százalékos nettó hozamot tudtak elérni a biztosítói befektetéseken, míg az első negyedévben 14,7 százalékos a nettó hozam. Utasbiztosítás terén a VIB a jelenlegi 6. helyről a 3. helyre törekszik – az idei nyári szezont a Horvátországba utazóknak kínált kiemelt akcióval igyekeznek sikeresebbé tenni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG