3p
Mától 7 megye és Budapest 139 fiókja már az új banké, s októberig a többiek is csatlakoznak.
A Takarékbank neve és logója, valamint egy plüssméhecske a pénzintézet ideiglenes székházában, a budapesti Margit Házban, a II. kerületi Tölgyfa utcában. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Mint a hitelintézet sajtóközleményéből kiderül, az új Takarékbank az indulásakor több mint 140 ezer lakossági és 28 ezer vállalkozói számlát vezet - ezen belül utóbbiakon belül az agrárügyfelek aránya megközelíti a tíz százalékot -, miközben 173 önkormányzat bankol nála.

A Takarékbank kezdetben hét megyében (Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Veszprém, valamint kisebb mértékben Tolna) és Budapesten lesz jelen összesen 139 fiókkal. Emellett két Takarék Mobil bankfiók (Takarék-busz) szolgálja ki folyamatosan az ügyfeleket Fejér és Pest megye területén, összesen 13 kistelepülésen. A három pénzintézet egyesülésével egységes alapokra helyezték az informatikai rendszert is, így ezentúl az ügyfelek a megnövekedett hálózat bármely fiókjában intézhetik majd pénzügyeiket. Ez azért lényeges, mert a Takarék Csoport részeként működő regionális pénzintézetek az egyesülésig önállóan működtek, gyakran teljesen különböző informatikai rendszereik nem voltak összekapcsolva, ezért automatikusan nem tudták kiszolgálni egymás ügyfeleit. A sajtóközlemény szerint a takarékok fokozatos egyesülésének egyik legfontosabb hozadéka lesz az országos átjárhatóság a Takarékbank valamennyi fiókja között.

Ez csk az első lépés

Az új Takarékbank megnyitása az első lépés a takarékok teljes, országos fúziója felé – a tervek szerint október végéig a többi 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank is beolvad az új kereskedelmi bankba. Ezzel az év végére a Takarékbank aggregált mérlegfőösszege várhatóan több mint 2300 milliárd forintra nő, ügyfeleinek száma meghaladhatja az egymilliót, és 750 fiókjával a legnagyobb, országos fiókhálózatot üzemeltetheti majd a hazai pénzintézetek között. Emellett a kistelepüléseken élő ügyfeleket további 15 Takarék Mobil bankfiók (Takarék-busz) szolgálja majd ki az ország összes megyéjében.

Az új Takarékbank három takarék egyesülésével jött létre úgy, hogy a Pannon Takarék Bank Zrt. és a B3 TAKARÉK Szövetkezet április 30-án beolvadt a Mohácsi Takarék Bank Zrt.-be, amely ezzel egyidejűleg Takarékbank Zrt.-re változtatta a nevét. Ugyanezzel a dátummal a Takarék Csoport központi bankja, az MTB Zrt. az új Takarékbankra ruházta át a vállalati és lakossági számlaszerződés-, betét- és hitelállományait. Az egyesült hitelintézetek korábbi központjaiban a háttérműveleti igazgatóság egységei (operáció, hitelfeldolgozás, hitel-háttérműveleti osztály stb.) működnek, a dolgozókat is ide csoportosították át. Munkavállalóinak induló létszáma 2019. májusban 957 fő.

Vida József, a Takarék Csoport központi bankjának elnök-vezérigazgatója történelmi jelentőségűnek értékelte az új Takarékbank megnyitását a takarékszövetkezetek másfél évszázados történelmében. Mint hangsúlyozta, ez a lépés alapvető feltétele és egyben garanciája a Takarék Csoport gyökeres megújításának, ami hosszú évekre előre meghatározza a csoport jövőjét.

Az országos lefedettségű, a hazai pénzintézetek közül a legnagyobb fiókhálózatot üzemeltető Takarékbank a helyi családok és generációk, valamint a helyi közösségek bankja kíván lenni. Az új Takarékbank jelentős üzleti korszerűsítést tervez, új termékekkel és szolgáltatásokkal, új, korszerű, digitális csatornák alkalmazásával kíván a piacra lépni, miközben a hagyományos banki ügyintézést is széles körűen biztosítja ügyfelei számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG