2p
A bankadó csökkentése segít abban, hogy a magyarországi Raiffeisen ismét nyereségessé váljon 2016-ban, miután jelentős költségcsökkentést hajt végre idén - jelentette ki Heinz Wiedner, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója csütörtökön a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy a bankadó jövőre 60 milliárd forinttal csökken, és az adó mérséklése folytatódni fog 2017-2019-ben is. A bankadó csökkentése is része a hétfőn a magyar kormány és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által aláírt megállapodásnak.

Marad a Raiffeisen

Wiedner úgy véli, hogy a hétfőn kötött megállapodás jelentős javulást hozhat, lehetővé teszi, hogy a bankok, ideértve a Raiffeisent is, újra nyereségen működjenek. Elmondása szerint a magyarországi Raiffeisen által fizetendő banki különadó jövőre mintegy 20 millió euróra csökken az idei 40 millióról.

A vezérigazgató megismételte, hogy a Raiffeisen Bank International nem adja el magyarországi leányvállalatát, mivel elkötelezett Magyarország mellett. Az osztrák bankcsoport a közép- és kelet-európai térségben elsőként Magyarországon alapított leányvállalatot, még 1987-ben. 

Ennél már csak jobb lehet?

"Talán mert olyan sok nehézségünk volt itt, úgy gondoljuk, hogy a dolgok csak jobbra fordulhatnak" - fogalmazott Wiedner, aki szerint Magyarország elég vonzó piac lesz, ha a helyzet normalizálódik. 

A vezérigazgató megerősítette, hogy nem tervezik a lakossági szolgáltatások bővítését, hanem a vállalati és a privát banki ügyfelekre összpontosítják figyelmüket. Jelezte, hogy karcsúsítják a 115 bankfiókból álló hálózatot, de azt nem mondta el, hogy mennyivel csökkentik a bankfiókok számát.

A Raiffeisen Bank arra számít, hogy a bruttó hazai termék (GDP) növekedésének valamivel nagyobb ütemben fog élénkülni a hitelezés. Ha a GDP 2 százalékkal bővül, a vállalati szegmens hitelállománya 3-4 százalékkal növekedhet - mondta Heinz Wiedner.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG