A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. ellen hozott elsőfokú ítéletet, így a kedden kihirdetett határozat szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei.
Az ítélőtábla úgy vélte, a Fővárosi Törvényszék által hozott döntés érdemben helyt álló, azonban indokolását részben megváltoztatta, helyt adva az alperes magyar állam fellebbezésének.
A másodfokú bíróság 635 ezer forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a pénzintézetet.
Célzott támadásban halhatott meg a holokauszttagadó iráni exelnök, akit Magyarországon is vendégül láttak – a hírt azonban egyelőre nem erősítették meg. 
