3p
A bankszektor három éve veszteséges, és idén sem jobbak a kilátások. Tavaly volt olyan bank, amelyik 100 milliárd forintnál is több veszteséget termelt. Vannak természetesen nyereséges hitelintézetek is, de az elmúlt időszak hírei szerint ezeknél sincs minden rendben.

A magyar bankszektor a részvénytársasági hitelintézetek adatait figyelembe véve tavaly 179 milliárd forintnyi veszteséget könyvelt el - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által publikált Aranykönyvből. Ez azt jelenti, hogy három éve biztosan veszteséges a szektor, és a jelek szerint ez idén sem lesz másképp. A grafikonról tovább az is jól leolvasható, hogy 2006 óta egyre rosszabb a szektor eredménye. Enyhe bizakodásra adhat okot, hogy a tavalyi eredmény egy kicsit kedvezőbb az egy évvel korábbinál. Kérdés, hogy a különböző szektort sújtó terhek és a devizahitelesek mentése mellett  meddig bírják kezelni a veszteséget.

Sok a bevétel, de kevés a nyereség?

A legtöbb bevételt elért részvénytársasági hitelintézetek között található az az öt hitelintézet, amelyek a legtöbb veszteséget könyvelték el 2012-ben. Ebből látszik, hogy a bevétel nem minden. A legveszteségesebb bank, a CIB például üzleti tevékenységével veszített sokat.

Bank Adózás előtti eredmény Adózott eredmény
CIB Bank Zrt. -127 922 -127 310
Magyar Takarékszövetkezeti Bank
695
195
Credigen Bank Zrt. -1 213 -1 213
ERSTE BANK HUNGARY Zrt. -11 063 -11 063
FHB Kereskedelmi Bank Zrt. -3 805 -3 806
Magyar Fejlesztési Bank -17135
-17366
Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 41 053 26 441
MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. 771 741
Magyar Cetelem Bank Zrt. 13 227 10 422
Magyarországi Volksbank Zrt. -18 490 -18 490
MKB Bank Zrt. -88 122 -88 532
OTP Bank Nyrt. 77 830 52 573
OTP Jelzálogbank Zrt. 11 896 6 695
Raiffeisen Bank Zrt. -60 935 -60 935
UniCredit Bank Hungary Zrt. 37 098 24 301

Ez az öt bank bukta a legtöbbet

Tavaly a legrosszabb adózott eredményt a CIB Bank érte el, 127 milliárd mínuszt termelt a hitelintézet, de 2012 nem volt az MKB és a Raiffeisen éve sem, míg a Magyar Kereskedelmi Bank 88 milliárd, addig a Raiffeisen majdnem 61 milliárd mínuszt könyvelt el év végére.

Az OTP-nek ment a legjobban

Akkor fontos megerősíteni az OTP-t vagy mégsem?

Voltak azonban olyan hitelintézetek is, amelyek szép eredménnyel büszkélkedhettek tavaly: szokás szerint az OTP érte el a legjobb adózott eredményt, de ez sem túl magas, a CIB veszteségének kicsit több, mint a felét, 77 milliárdot termelt a bank. Jól teljesített tavaly a K&H és az Unicredit Bank, amely a héten sajtótájékoztatón leépítést és a fiók összevonásokat jelentett be a banki terhek miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG