1p
"A legnagyobb hibája a magyar bankadónak, hogy a rövid távú előnyökért hosszú távú áldozatot, illetve költséget vállal" - mondta Felcsuti Péter, aki szerint igazságtalan megsarcolni a hazai pénzintézeteket
A svájci frankban eladósodottak helyzetén csak az érintettek összefogásával lehet javítani, amelyhez a kormány, a bankok és maguk az adósok aktív együttműködésére és erőfeszítésére van szükség - mondta Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója a Népszava pénteki számában megjelent interjúban.

"Minden egyéb megközelítés, így a kormány napvilágot látott nyolcpontos javaslata is inkább politikai, kommunikációs vagy technikai jellegű, és mint ilyen, nem jelenti a probléma érdemi megoldását" - jegyezte meg.

A bankvezér szerint rossz üzenet mindaz, amit a mostani és az előző kormány is tett a svájci frankban eladósodottak ügyében. Mint mondta, ebből ugyanis sokan azt a következtetést vonhatják le, hogy nem kell fizetni a részleteket. Ez önmagában megkérdőjelezheti az egyik legfontosabb alapelvet, hogy a szerződéseket be kell tartani.

Felcsuti Péter az interjúban azt mondta: ugyancsak negatív következménnyel járhat a  jelzáloghiteleknél a kilakoltatási moratórium fenntartása. "Azzal együtt, hogy mindenki tisztában
van az ilyen esetek szomorú társadalmi következményeivel, nem elfogadható, hogy ilyen mértékben válik kérdésessé egy piacgazdasági instrumentum, a jelzálog felhasználásának a lehetősége a hitelezők számára" - mondta.

A bankvezér szerint ugyan minden alapja megvan annak, hogy most a bankokat is terherviselésre szólítsák fel, a kormány által kivetett rendkívüli bankadó – összehasonlítva a hasonlókkal Európában – valóban nagyon magas. Jelentős mértékben érinti a bankok eredményességét, és rontja a bankok hitelezési hajlandóságát, illetve megdrágítja a pénzügyi szolgáltatásokat, legfőképpen a hiteleket. Felcsuti Péter szerint a hivatkozás is téves és igazságtalan is, hiszen a magyarországi bankok nem kaptak a idején állami segítséget, azaz nem lehet arra hivatkozni, hogy az adó annak ellentételezése lenne.

A magyar bankadót egyszerűen azért határozta el az új kormány (hasonlóan az elődjéhez, hiszen már korábban is
volt rendkívüli bankadó, csak sokkal kisebb), hogy betömje a költségvetésben keletkezett lyukakat. "A legnagyobb hibája a magyar bankadónak, hogy a rövid távú előnyökért hosszú távú áldozatot, illetve költséget vállal" - jegyezte meg.

A bankvezér szerint a kétéves pénzügyi válság rövid időn belül nem fog megismétlődni. Recesszióra, azaz elhúzódó stagnálásra vagy nagyon lassú növekedésre azonban számítani lehet.

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG