1p
A folyó fizetési mérleg korrekció nélkül 477 millió euró, szezonális kiigazítással 471 millió euró többlettel zárt a harmadik negyedévben
A folyó fizetési mérleg korrekció nélkül 477 millió euró, szezonális kiigazítással 471 millió euró többlettel zárt a harmadik negyedévben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.

Az elemzők 260 millió eurós mérlegtöbbletet vártak. Az idei év első kilenc hónapjában a folyó fizetési mérleg aktívuma 1,626  milliárd euró volt.

A jegybank közleménye szerint a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes többlete) a harmadik negyedévben 916 millió euró (258 milliárd forint) volt. A szezonális hatások kiszűrésével a finanszírozási képesség a 997 millió euróra (227 milliárd forint), a GDP 3,3 százaléka emelkedett. Ezen a soron megszakítás nélkül a hetedik negyedév mutat többletet.

A folyó fizetési mérleg 2009-ben 429 millió euró hiánnyal zárt, az előző év első kilenc hónapjában 28 millió euró hiányt mutatott a mérleg.

Az MNB módosította a 2010. évi első és a második negyedévi folyó fizetési mérleg adatokat: az első negyedévi 448 millió eurós többletet 566 millió euróra, a második negyedévi 418 milliót pedig 584 millió euróra javította, így az első félévi szufficit 1,150 milliárd euró lett a korábbi 886 millió helyett.

Az áruforgalomban szezonálisan kiigazított adatok szerint 1,035 millió euró többlet alakult ki a harmadik negyedévében, ami ugyan nagyobb a múlt év hasonló időszakának 934 milliós adatánál, de kisebb az idei első és második negyedévi 1,201 millió, illetve 1,122 millió eurónál.

Az első kilenc hónapban az áruforgalmi többlet 3,358 millió eurót tetet ki szemben az előző év hasonló időszakában keletkezett 2,081 millió eurós szuficittel.

A szolgáltatások bevételi többlete (szezonálisan kiigazítva) 2010 harmadik negyedévében  587 millió euró volt, szemben a tavaly harmadik negyedévi 417 millió eurós többlettel.

Az idei év első kilenc hónapjában a szolgáltatásoknál 1,711 millió euró szuficitet mért az MNB, a múlt évi 991 millió euró többlet után.

A szolgáltatásokon belül a harmadik negyedévben az idegenforgalomban  477 millió euró többlet alakult ki, ami némileg több az előző évi bázis adatnál. Az első kilenc hónap idegenforgalmi egyenlege 1,412 millió euró többletet mutat, ami 300 millió euróval nagyobb a múlt év megfelelő adatánál.

A szezonális hatásoktól megtisztított jövedelem kiáramlás  1,595 millió euró volt az idei harmadik negyedévi egyenlege deficitet jelez, ami  202 millióval nagyobb a tavalyi harmadik negyedévinél és 31 millióval mnőtt az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított adatok szerint.

A jövedelmi mérlegben 2010. első kilenc hónapjában 4,673 millió euró hiány keletkezett, a múlt év hasonló időszakában mért 3,845 millió eurós hiány után.

A reálgazdasági mérleg 2010 első háromnegyed évében 5,181 millió euró többletet mutat, amivel szemben áll a jövedelmi mérleg 4,673 millió euró összegű hiánya. A végeredmény  508 millió eurós többlet a folyó fizetési mérlegben szeptember 30-ig. (A múlt évben a folyó fizetési mérleg még 847 millió eurós deficitet jelzett kilenc hónap után.)

Az Európai Uniós elszámolásoknál az MNB a folyó- és tőketranszfereket együttesen igazítva, a harmadik negyedévben 814 millió euró többletet mutatott ki, az első kilenc hónapban a többlet 2,480 millió euró volt.

A pénzügyi mérleg elemzéséből kitűnik, hogy a közvetlen tőkebefektetések soron a harmadik negyedévben 604 millió euró áramlott be (a múlt év hasonló időszakában 256 millió euró kiáramlás történt).

Az első kilenc hónap mérlege a közvetlen tőkebefektetések soron 608 millió euró kiáramlást mutat. Az idei első háromnegyedévi tőkekiáramlás kevesebb mint fele a tavalyi háromnegyed évinek, amikor  1,320 millió euró hagyta el az országot.

Friss működő tőke  2,336 millió euró érkezett a harmadik negyedévben (a múlt év hasonló időszakában 1,357 millió euró), amiből több mint egymilliárd euró - a tavalyinál 110 millióval több - a Magyarországon megtermelt  újra befektetett jövedelmekből származott.

Az idei első háromnegyedévi 1,713 millió euró összegű friss működő tőke közel egy milliárd euróval több a tavalyi 791 millió eurós összegnél.

A külföldön befektetett magyar működőtőke értéke 2010 harmadik negyedévében 404 millió euró volt, több mint kétszerese a 198 milliós  bázisadatnak. Az idei év első kilenc hónapjában a külföldön befektetett magyar működőtőke összege 685 millió eurót tetet ki, ez az összeg közel 100 millióval kisebb az előző évi 778 millió eurónál.

A jegybanki tartalék 2010. szeptember végén 33,7 milliárd euró volt.

Az MNB által számított nemzetgazdasági nettó adósságállomány 2010. szeptember végén 53,1 milliárd euró, a GDP arányában 54,3 százalék volt. Ebből a nettó államadósság kevesebb mint 16 milliárd euróra rúgott, amiből a devizában denominált külső államadósság 2,855 milliárd eurót tett ki.

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG