3p
Elfogadta hétfőn az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács az egységes bankszanálási mechanizmusról szóló rendeletet.

Egy nagy lépés a bankunió felé

A tanács sajtószolgálata által kiadott közlemény tanúsága szerint a közös szanálási eljárás, a központosított döntéshozatal és az egységes bankszanálási alap lehetővé teszi majd, hogy az abban részt vevő országokban összehangolt és hatékony bankszanálási döntések szülessenek, a minimálisra szorítva a pénzügyi stabilitásra gyakorolt káros hatásokat, és csökkentve a bankok függőségét a tagállamok hitelbesorolásától.

"Ezzel a bankunió újabb jelentős pillére kerül a helyére" - állapította meg a tanács közleménye szerint Pier Carlo Padoan, a tanács soros elnökségét ellátó olasz pénzügyminiszter.

Ne az adófizetők pénzéből kelljen bankot menteni

Az egységes bankszanálási mechanizmus azzal a céllal jött létre, hogy hatékonyabb és gyorsabb döntések születhessenek, ha egy pénzintézet csőd közeli helyzetbe kerül és konszolidációra vagy likvidálásra szorul. Azt pedig, hogy ez minél kevesebb pénzébe kerüljön az adófizetőknek, az hivatott garantálni, hogy a bankokat elsősorban azok pénzéből mentik majd meg, akik részvényesként vagy hitelezőként pénzt fektettek beléjük, a fennmaradó szanálási költségeket pedig a bankok befizetéseiből feltöltött egységes bankszanálási alap hivatott szavatolni.

A jelenlegi adatok alapján 55 milliárd eurós alapot nyolc év alatt töltik majd fel a tagállamok által létrehozott saját bankszanálási alapokból, az Európai Parlamenttel kötött megállapodás értelmében ugyanakkor a teljes keretösszeg 60 százaléka az első két év után rendelkezésre kell álljon.

Nyitva az ajtó

Az egységes bankszanálási mechanizmus az eurózóna tagállamaira vonatkozik, de a csatlakozás lehetősége a közös pénzt még nem használó országok előtt is nyitva áll.

Így megy ez nálunk

A magyar bankszanálási törvényt július 4-én fogadta el az Országgyűlés, az ebben szereplő szanálási alapba 10 év alatt 82 milliárd forintot kell feltölteniük a tagoknak. A hitelintézetek és befektetési vállalkozások kötelesek csatlakozni az alaphoz, csatlakozási díjként a jegyzett tőkéjük 0,05 százalékát kitevő egyszeri csatlakozási díjat fizetnek. Részletek >>

2016 elején indul

A mechanizmus keretében a központi, uniós szanálási testület tevékenységét a tagállamok illetékes hatóságaival közösen végzi. A központi hatóság közvetlenül csak a határokon átnyúló bankok, továbbá az Európai Központi Bank által felügyelt pénzintézetek esetében hozhat szanálási döntéseket, a többi bank szanálásáért a tagállamok hatóságai felelősek, ahogy a központi hatóság végrehajtásáért is azok felelnek.

Az adatgyűjtés és a hatóságok közötti együttműködés jövő január 1-jén veszi kezdetét, az egységes bankszanálási mechanizmus pedig egy évvel később, 2016 elején kezd ténylegesen működni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG