1p
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnökén keresztül azt kérte Orbán Viktortól, vesse latba befolyását annak érdekében, hogy az európai konzervatív pártok is támogassák a Magyarország által javasolt négy pontot. Erről a kormányszóvivő tájékoztatta az MTI-t.

Gyurcsány Ferenc kedden jelentette be, hogy a magyar kormány négypontos javaslatot terjeszt az állam- és kormányfők elé a pénzügyi válság leküzdése érdekében.

A magyar javaslat egyrészt megváltoztatná a kohéziós politikai szabályozást a kis- és közepes vállalatok javára, így az egyes  programokon belül kisebb lenne a nemzeti hozzájárulás minimálisan megkövetelt mértéke. A második javaslat egy maastrichti kritériumot érint. Eszerint recessziós időben fel kellene függeszteni a GDP arányosan háromszázalékos államháztartási hiány további csökkentésére vonatkozó kötelezettséget.

Az Európai Központi Bank, függetlenül attól, hogy egy ország tagja-e az euróövezetnek, ugyanazokat az intervenciós eszközöket használhassa az Európai Unió tagjainak esetében - ez a harmadik javaslat. A negyedik javaslat szerint a pénzügyi felügyeletek tevékenységében új, egységes EU szabályozásra van szükség - jelentette be kedden Gyurcsány Ferenc.

Daróczi Dávid beszélt arról is: a miniszterelnök Brüsszelből is folyamatosan figyelemmel kíséri magyarországi gazdasági folyamatokat, a forint árfolyamának alakulását illetve a tőzsdei híreket. Folyamatosan kapcsolatban van a munkatársaival és az érintett pénzügyi szervezetek vezetőivel - közölte.

Az MTI kérdésére jelezte, a kormányfő Simor Andrással, a jegybank elnökével is beszélt már a nap folyamán.

A Fidesz szóvivője közleményben reagált. Szijjártó Péter azt írta, Orbán Viktor kabinetfőnökén, Deutsch Tamáson keresztül arról tájékoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy természetesen közbenjár az Európai Néppárthoz tartozó pártvezetőknél az Európai Tanács elé terjesztett négypontos magyar javaslat elfogadása érdekében.

Szombaton összeül a nemzeti csúcs - ön milyen eredményre számít? Szavazzon!

Orbán: a válságövezet Gyurcsány asztalánál kezdődik
Gyurcsány hazafiságot vár
Gyurcsányék sok ballaszttól szabadulhatnak meg
Orbán ajánlata: drasztikus adócsökkentés
Orbán: kiégett a baloldal

MTI

 

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG