2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Sberbank magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét és a pénzintézetet arra kötelezte, hogy az alperesnek fizessen meg 595 650 forint plusz áfa fellebbezési eljárási díjat.

A kedden kihirdetett jogerős határozatában az ítélőtábla részben megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék Sberbank Magyarország Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletét és a felperes hitelintézet által fizetendő perköltség összegét 1 891 300 forint plusz áfára szállította le.

A bíróság szóbeli indoklásában kifejtette: a per főtárgya tekintetében alaptalan a felperes fellebbezése, míg a perköltség tekintetében részben alapos.

A Sberbank fellebbezésében az elsőfokú ítélet kiegészítését, illetve hatályon kívül helyezését kérte. Az ítélőtábla rámutatott, mivel az elsőfokú bíróság a teljes keresetet elutasította, nem szükséges az ítélet kiegészítése. A bíróság szerint az Európai Bíróság előtti előzetes döntési eljárás kérésére sem volt ok.

Az ítélőtábla megállapította: a bank általános szerződéses feltételei (ászf) a vizsgálat tárgyát képező semelyik időszakban nem feleltek meg a jogszabály követelményeinek, a fogyasztó nem láthatta előre, hogy a későbbi egyoldalú szerződésmódosítások milyen kötelezettséget rónak majd rá.

68-ból 65 elutasítva - így állnak most a perek

A Fővárosi Törvényszék eddig első fokon összesen 68 ítéletet hozott, ebből 65 felperesi keresetet utasítottak el teljesen, három esetben (az UCB Ingatlanhitel Zrt., a Magyar Cetelem Bank Zrt. és a K&H ügyében) részben helyt adtak annak.

A szeptember 29-én indult másodfokú eljárásokban eddig 19 ítélet született a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalásain, mindegyikben helyben hagyták az elsőfokú ítéletet, az Erste Bank esetében részlegesen.

Egy pénzintézet még az elsőfokú eljárásban visszalépett, három pert (az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank közös keresetét, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét) felfüggesztettek azért, mert a bíró már elsőfokon az Ab-hez fordult. A másodfokon eljáró ítélőtábla négy bank esetében fordult az Ab-hez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG