6p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A felajánlott 25 ezer lakással mintegy 200 milliárd forint hiteltől szabadítja meg az adósokat a Nemzeti Eszközkezelő. Csillag Tamás vezérigazgató szerint a modell szükség esetén alkalmas lenne további ingatlanok befogadására.

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) 2014. december 31-ig összesen 24 263 ingatlan-felajánlást fogadott be, így a törvényben biztosított 25 ezres keret jelentős részét már kihasználták az eszközkezelőhöz forduló ügyfelek. A felajánlott ingatlanok közül 16 ezer kérelmet dolgozott fel a társaság 13 927-t már meg is vásárolt.

Ezzel a NET Zrt. mintegy 110 ezer ember lakhatását már biztosította, hiszen a végrehajtások a kérelmek befogadásától szünetelnek. A NET-nél 1 700 kérelmet kellett elutasítani, jellemzően amiatt, hogy a jogszabályi feltételeknek nem felelt meg a felajánlott ingatlan. Még mintegy 8000 kérelem felvásárlása zajlik, így Csillag Tamás, a társaság vezérigazgatója szerint 2500 új ingatlan befogadását tudja teljesíteni idén – ezzel merül ki a 25 ezres keretszám, amire a kormánytól felhatalmazást kapott. A társaság havi 1000 ingatlan átvételét tudja lebonyolítani.

200 milliárd hiteltől szabadítják meg az adósokat

Tavaly év végéig a NET 52,4 milliárd forintot fizetett az átvett ingatlanokért, amivel összesen 113,5 milliárd forint adósság leírását tette lehetővé.

Az idén a NET ingatlanvásárlásokra 30,3 milliárd forintot fordíthat, ezen felül még a korábbi költségvetési lehívásokból 10 milliárdos maradvány áll a NET rendelkezésére. Ezzel a program 90-95 milliárd forintnyi költségvetési támogatást használ fel, ami azt jelenti – tekintve, hogy 1 forint költségvetési támogatás 2,17 forintnyi hitel kiváltását teszi lehetővé -, hogy mintegy 200-210 milliárd forintnyi hitel kerül kiváltásra.

Csillag Tamás szerint átlagosan 8,2 millió forintos tartozása szűnt meg azon ügyfeleknek, akik bekerültek a programba. A NET által fizetett átlagos összeg 3,7 millió forint volt, ezért a társaság 7,9 millió forintos átlagos forgalmi értékű ingatlanokhoz jutott – a forgalmi érték a hitelfelvételi értéken alapul.

A megvásárolt lakások 74 százaléka önálló ház, míg 26 százaléka társasházi lakás. Budapesten a NET-es ingatlanok 6 százaléka, megyei jogú városokban 16 százaléka, kisebb városokban 40 százaléka van, míg a kistelepülésen 38 százalék az arány. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett az összes felajánlás több mint 20 százaléka. Emellett jelentős a többi keleti megye, valamint Pest megye súlya is.

Mire elég a bérleti díj?

Az átlagos bérleti díj havi 10 ezer forint, ami a lakók által okozott károk javítására éppen elég. A hosszú távú működtetésre egyelőre kevésnek tűnik a tartalék, de ehhez piaci alapúvá kellene átalakítani ezt a most hangsúlyosan szociális jellegű intézkedéscsomagot, azaz a bérleti díjat. A későbbiekben vizsgálandó, hogy olcsóbb-e ez a rendszer, mintha az érintetteknek egyéb szociális támogatásokat nyújtanának – Csillag Tamás szerint vélhetően ez olcsóbb megoldás lehet.

Jól törlesztenek

A kiszámlázott bérleti díjak 86 százalékát rendben fizetik, elmaradás a követelt összeg 14 százaléka. Az önkormányzati bérlakások esetében a lakók átlagosan 50 százaléka esik késedelembe, az, hogy a NET ennyivel jobb adatokat tud produkálni. A lakók 10 százaléka rendelkezik 4-6 hónapos tartozással és 25 százalékuk csúszik meg 1-2 hónappal. Azok sem kerülnek azonban utcára, akik mégis elérik a fél éven túli bérleti díj, vagy közös költség hátralékot, és a NET Zrt. a határozatlan bérleti szerződésüket jogszabály alapján felmondja – ők mintegy 400-an vannak. Ezen ügyfeleknek 1 éves határozott időtartamú bérleti szerződést ajánl fel a NET. Ennek feltétele a fennálló tartozás közjegyző előtti elismerése és annak vállalása, hogy a felhalmozott tartozásukat az egy éves időtartam alatt rendezik vagy csökkentik a bérleti díj fizetése mellett. Emellett részt vesz a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, és a Magyar Református Szeretetszolgálat mentori programjában.

A NET-es tartozásokon felül az érintett kör egy részének jelentős közüzemi és közös költség tartozása van. Ha a bérlő nem fizeti meg a közös költséget, akkor a társasház az eszközkezelőtől követelheti azokat a tartozásokat, amelyek az után keletkeztek, amikortól az Eszközkezelő átvette az ingatlan tulajdonjogát. Bár a NET az átvételkor törölte a korábbi jelzálog-biztosítékokat, ám ettől még a korábbi tartozások fennállnak – oszlatott el korábbi félreértéseket Csillag Tamás. A jelzálog eddig sem volt érvényesíthető, hiszen a társasházi követelés előtt ott volt a hitel jelzáloga.

A lakást eddig mintegy 40-en adták vissza a vezérigazgató tájékoztatása szerint. Ezen ingatlanokat a NET bérbe adja – eredeti feltételekkel. Elvben lehetőség lenne, hogy a lakásokat az önkormányzatok átvegyék, de a feltételek szerint a település összes NET-es lakást át kell venniük – függetlenül attól, hogy bérelt vagy üres lakásról van-e szó.

A banki elszámolás itt nem számít

Kérdésre válaszolva Csillag Tamás elmondta: azon ügyfelek akiknek lakását a már NET megvásárolta, nem érintettek a banki elszámolásban. Akiknek folyamatban van az ügye, ott a NET és a bank együttműködik az optimális időpont meghatározásában. Az ügyfél az elszámolás következtében nem, vagy csak alig kaphat vissza pénzt, tekintve, hogy jellemzően többhavi adósságteher nyomja őket. Elvben az ügyfél az elszámolás kapcsán visszaléphet a NET-es felajánlástól, ám a fenti okfejtés nyomán a NET vezérigazgatója nem hiszi, hogy túl sok adósnak érné meg a visszatáncolás.

Csillag Tamás tájékoztatása szerint visszavásárlás eddig 2 esetben történt, és 5 ügylet van folyamatban. A visszavásárlási ár a NET által fizetett ár jegybanki alapkamattal növelt értéke. A vezérigazgató szerint ez ugyan valóban kedvező, ám látni kell, hogy az adósok helyzete nem igazán engedi meg, hogy akár még ilyen mértékű

A rendszer bírna több lakást

A Privátbankár.hu kérdésére a vezérigazgató elmondta, hogy a modell kapacitásfejlesztéssel rövid időn belül alkalmas lehet arra, hogy még több lakást vegyenek át. Csillag Tamás tájékoztatása szerint a már eddig felajánlott ingatlanok között is vannak forinthiteles adósság után a NET-hez kerülő ingatlan.

Az ócsai lakópark házai lakottak, az élet megindult a településen. A bérlők ugyanúgy viselkednek, mint a többi NET-es bérlő. A bérleti díj 18-24 ezer forint között van igaz, de magasabb nívójú lakásokban lakhatnak, ráadásul Budapest közelsége miatt a foglalkoztatás is könnyebb.

Az FHB életjáradék cégének megvásárlása tulajdonosi döntés volt – mondta Csillag Tamás. A feltételek nem változnak, új szerződést ugyanakkor már csak biztosítók köthetnek. Az itt megürülő lakások az állam tulajdonába kerülnek. A NET feladata ebben az esetben a működtetés üzemeltetésének fenntartása, illetve a NET 1 milliárd forintot kapott az 598 átvett ingatlanban lakó 70-72 éves átlagkorú lakók életjáradékának kifizetésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Amundi-közgyűlések futószalagon
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 16:12
Tavaly több mint 10 ezer részvényesi közgyűlésen szavazott az Amundi vagyonkezelő.
Pénzügyi szektor Az MNB elmagyarázta, hogy mi történik az inflációval
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 11:45
Az infláció és a maginfláció is a jegybank márciusi Inflációs jelentése előrejelzési sávjának közepén alakult - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank márciusi inflációs adatokhoz fűzött elemzése.
Pénzügyi szektor MNB: Fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 09:58
A jegybank felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére.
Pénzügyi szektor Csütörtökön talán valami csodára készül a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 07:18
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Nem „gyengeelméjűek" az elemzők – tudhattuk meg a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 10. 15:01
Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója - többek között - az extremitásokról is beszélt a Klasszis Klub Befektetői Univerzum című rendezvényén.
Pénzügyi szektor Hogyan lehet megvédeni a családi vagyont? Ezt is körbejártuk a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 8. 15:09
A családi vagyontervezés és -védelem állt a legutóbbi Klasszis Klub Live! második panelbeszélgetésének fókuszában, amely során főszerkesztőnk, Csabai Károly PIllár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával, Varga Szabolccsal, a Bank Gutmann magyarországi vezetőjével és Magyar Csabával, a Cyrstal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával cserélt eszmét.
Pénzügyi szektor Soha nem lesz vége a kamatstopnak?
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 14:39
Azt már korábban megtudtuk, hogy június 30. után is marad, most Nagy Márton azt is kilátásba helyezte, meddig szeretné kitolni a piacellenes intézkedést.
Pénzügyi szektor Folytatódik a harc a bankok és a csalók között: figyelmeztetést küldött mindenkinek az MNB
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:24
Jelentősen csökkent az átutalásos kibercsalások száma és a károk összege a múlt év utolsó negyedévében, de a kártyás visszaéléseké tovább nőtt.
Pénzügyi szektor Élesedik a verseny a banki megtakarítások között - segítünk a legjobbat választani
Privátbankár.hu | 2024. április 7. 16:35
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei év egészében maximum 5 százalékos inflációt vár. Ennek fényében érdemes áttekinteni a banki betéti ajánlatokat.
Pénzügyi szektor Csak találgathatnak a szakértők is, hogy mitől erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 07:57
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG