4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Stabilan növekvő pénzügyi eredményekkel zárta az év első kilenc hónapját, ezen belül pedig a harmadik negyedévet az MBH Bank.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett eredménykimutatás alapján 2023 harmadik negyedévében közel 107 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el a bank, az első három negyedév korrigált adózás előtti eredménye így 272,3 milliárd forintot tett ki. A féléves adathoz képest a társaság mérlegfőösszege 2,4 százalékkal emelkedett, összesen közel 10 737 milliárd forintra. Az MBH Bank kiemelkedő jövedelemtermelő képesség mellett, a magas inflációs környezet ellenére is erős költséghatékonysággal, erős tőkehelyzettel, magas likviditási szintekkel, valamint stabil portfólióminőséggel zárta az év első kilenc hónapját.

Dr. Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója a negyedéves eredmények kapcsán elmondta: „Az idei harmadik negyedévben már világosan megmutatkozott, hogy a fúzió révén nemcsak egy a korábbiaknál jóval nagyobb, de hatékonyságát tekintve is fejlettebb, új pénzintézet jött létre. Most kezd csak el igazán látszani a befektetett munka megtérülése: az MBH Bank bebizonyította, hogy képes stabil működés és tőkehelyzet mellett folyamatosan növelni eredményeit, és közben organikusan és akvizíciókkal is gyarapítani piaci részesedését.”

Az MBH Bank mérlegfőösszege az idei év harmadik negyedévének végére megközelítette a 10 737 milliárd forintot, ami 2,4 százalékos növekedést jelent, míg saját tőkéje a második negyedévhez képest 11,2 százalékos emelkedést követően 993 milliárd forintra nőtt. Ugyancsak kedvezően alakult a korrigált, tőkearányos megtérülés, ami stabil emelkedést mutatva 2023 harmadik negyedévében 35,8 százalék volt. Az MBH Bank tőkeellátottsága erős, tőkemegfelelési mutatója a harmadik negyedév végén 21,5 százalék volt, míg az elsődleges alapvető tőke mutató 19,4 százalék volt a negyedév végén. A tőkemegfelelési mutató jelentősen meghaladja a szabályozói minimumelvárást, ezzel biztonságos tőketartalékot biztosít a csoport működéséhez.

„Bankunk a hazai piacon szinte egyedülállóan magas tőkearányos megtérülést tud felmutatni. Az MBH Bank profittermelési képességének fejlődését jól mutatja, hogy míg a fúzió előtt, 2022 első kilenc hónapjában a korrigált tőkearányos megtérülés 25,4 százalék volt, az idei első három negyedév alatt ez már 35,8 százalékra nőtt” – emelte ki Krizsanovich Péter, az MBH Bank pénzügyi vezérigazgató-helyettese.

Noha a működési költségek növekedése éves összevetésben kis mértékben meghaladta az inflációt, az emelkedő bevételek hatására az első három negyedéves költség-bevétel ráta 39,3 százalékra csökkent, ami 8,5 százalékpontos javulást jelent a tavalyi három negyedéves szinthez képest.

A fenti eredmények alapján az MBH Bank az év első kilenc hónapjában összesen 67,3 milliárd forint értékben fizetett bankadót és extraprofit adót.

Az MBH Bank hitelezési tevékenysége – a hitelezés szempontjából kedvezőtlen piaci körülmények közepette is – stabil maradt a harmadik negyedévben is. A hitelállomány negyedéves összevetésben 62,1 milliárd forinttal nőtt, ezen belül a lakossági üzletág teljesítménye volt meghatározó, amely 2022 harmadik negyedévéhez képest 8,4 százalékkal bővült. A vállalati hitelállomány éves szinten 2,1 százalékos bővülést mutatott, a lízing állomány pedig 560,4 milliárd forint volt a harmadik negyedév végén, amely 5,3 százalékos növekedést jelent a második negyedév végéhez képest. Az állományok alakulásában a Duna Takarék Bank Zrt. sikeres akvizíciója jelentős szerepet játszott.

Az ügyfélbetét-állomány a negyedév végén 6524,3 milliárd forintot ért el. A negyedéves emelkedést elsősorban a vállalati szegmens betéteinek emelkedése okozta. Annak ellenére, hogy a makrogazdasági környezet kedvezőtlenül hat a lakosság megtakarítási képességére, a lakossági szegmens betétállománya 14,6 milliárd forinttal emelkedett, így a negyedév végére elérte a 2 463,1 milliárd forintot.

A kedvező tőkehelyzet, az erős pénzügyi eredmények és a fúzió során felhalmozott szaktudás következtében a hitelintézet jelentős mérföldköveket ért el a tárgyidőszakon túl, a negyedik negyedévben is: záró szakaszába lépett a Fundamenta Lakáskassza többségi tulajdonrészének megvásárlása, 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre és lezárult a Duna Takarék Bank felvásárlása. Ugyancsak jelentős mérföldkőként értékelhető, hogy az MBH Bank 2023. november 6-án elindította Magyarország legújabb, teljes mértékben hazai tulajdonú befektetési bankját.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Pénzügyi szektor Ma a magyar tőzsde jobban teljesített a nemzetközi piacoknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:05
Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde.
Pénzügyi szektor Nagyot lép egy hazai kibervédelmi cég a tőzsdén – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 16:00
A ViVeTech Nyrt. részvényeit bevezetik a BÉT Standard szabályozott piacára.
Pénzügyi szektor Nem panaszkodhat a Waberer's
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:05
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International.
Pénzügyi szektor Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:02
364,31 forintra csökkent 18 órakor az euró árfolyama. 
Pénzügyi szektor Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:47
Emelkedett az olaj és a földgáz ára is. 
Pénzügyi szektor Nagy üzlet végére tett pontot a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:42
Az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG Defence részesedésszerzését a Rába Nyrt.-ben.
Pénzügyi szektor Megnyugodhatnak az Egyesült Államokban a júliusi inflációs adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:34
Az élelmiszer- és energiaárak alakulása továbbra is a figyelem középpontjában. 
Pénzügyi szektor Egy hónap múlva ismert lesz a hazai pénzügyi irány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:04
Szeptember 10-én Varga Mihály jegybankelnök és Kármán András pénzügyminiszter előadásával veszi kezdetét a 64. Közgazdász-vándorgyűlés Egerben. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 közgazdászt vár az ország minden pontjáról és a határainkon túlról is a szervező Magyar Közgazdasági Társaság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG