3p

Az ÁKK csütörtöki közleménye szerint az első negyedévben végrehajtott adósságkezelési műveletek eredményeként a 2021. évre vonatkozó elsődleges kibocsátási terv 37 százalékban teljesült 2021. március 31-ig. A magyar állam szabad likviditási tartalékai hozzávetőlegesen a GDP 5,5 százalékát teszik ki az első negyedév végén.

A forint lakossági piac nettó kibocsátási terve 31 százalékban, míg a lakossági bruttó kibocsátás 27 százalékban teljesült. A nettó és a bruttó kibocsátás teljesülése közti különbség az alacsony első negyedéves lejáratokkal magyarázható - írják a közleményben.

A lakossági tulajdonban lévő lakossági állampapírok állománya 9315 milliárd forint, ez 341 milliárd forinttal magasabb, mint 2020. év végén volt, és ez átlagosan havi 114 milliárd forintos állománynövekedést jelent szemben az éves terv teljesüléséhez szükséges 83 milliárd forint havi átlagos állománynövekedéssel - közölte az ÁKK.

(fotó: MTI)
(fotó: MTI)

A teljes lakossági állampapír-állomány, a háztartások tulajdonában lévő lakossági papírok állománynövekedése és a forgalmazóknál lévő saját számlás állományra vonatkozó opció-lehívások következtében, a 2020. év végi 9366 milliárd forint értékről 9675 milliárd forintos értékre emelkedett. A MÁP Plusz kamatfordulós, névértéken történő visszaváltási aránya továbbra is a kint lévő állomány csupán 2,6 százaléka az első negyedévben, összhangban az elmúlt 16 hónap 2,4 százalékos értékével. Az ÁKK továbbra is fenntartja a lakossági kézben lévő lakossági állampapírok 11 000 milliárd forintos állományi célját 2023. évi teljesüléssel - tette közzé az ÁKK.

A tájékoztatás szerint az intézményi piaci forint kötvény kibocsátási terve 52 százalékban teljesült az első három hónapban. Az intézményi forint állampapírok állománya 19 780 milliárd forint - amely tartalmazza az Önkormányzati Magyar Államkötvények 157 milliárd forintos állományát is -, ezen belül a devizakülföldiek aránya 23,1 százalék, szemben a 2020. év végi 23,9 százalékos értékkel.

A devizaadósság aránya az első negyedév végére a teljes államadósság 18,5 százalékára csökkent a 2020. év végi 19,4 százalékos benchmark értékről, a 2020. novemberében végrehajtott 10 és 30 éves előfinanszírozási célú 2,5 milliárd eurós kötvénykibocsátásból fedezett 2021. márciusi devizaadósság-törlesztés eredményeként. A devizahitelek lehívására vonatkozó 1 milliárd eurós (365 milliárd forintos) terv 36 százalékban teljesült az első negyedévben, itt további hitelfelvétellel számol az ÁKK a nemzetközi hitelintézetektől és az Európai Uniótól az év végéig - tájékoztatott az ÁKK.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG