A CIB Banknak a magyar állam ellen indított, forintalapú szerződésekkel kapcsolatos perében az Ítélőtábla az elsőfokú ítélet fellebbezéssel érintett részét hagyta helyben, nem fellebbezett részét nem érintette pénteken kihirdetett ítéletében. A bíró kifejtette, hogy a másodfokú bíróság alaptalannak találta az alkotmánybírósági normakontrollra és az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárására, illetve ezzel összefüggésben az eljárás felfüggesztésére vonatkozó kérelmet.
A Merkantilnál is marad az elsőfokú ítélet
Az Ítélőtábla itt is helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a Merkantil Váltó és Vagyonkezelő Bank Zrt. és a Merkantil Car Gépjármű Lízing forinthiteles perében. Az idén februárban született elsőfokú ítéletében a bíróság elutasította a bank és a lízingcég keresetét, valamint azt is, hogy előzetes döntéshozatalt kérjen az Európai Bíróságtól.
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyott három ítéletet, amelyet az elsőfokú bíróság hozott.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Üzenetet küldött Zelenszkijnek a Kreml
32 perce
-
Balesetben meghalt Irán elnöke és külügyminisztere – merre megy tovább az ország?
körülbelül 1 órája
-
Bizonytalan a forint, még ne szaladjon a váltókhoz a pénzeszsákkal!
2 órája
-
Történelmi mélypontján marad a kínai alapkamat
2 órája
-
Vadászat politikusokra - a Fico-merénylettel újrakezdődik a véres sorozat? Vigyázat, felkavaró tartalom!
4 órája
-
„Nem bízom a nyugati oldalban” – járókelők a kínai–magyar kapcsolatokról
16 órája
-
Ritka alkalom: mindkét harcoló fél elégedett lehet
17 órája
Pénzügyi szektor
Fontos bejelentést tett az amerikai hadsereg Gázában
Privátbankár.hu | 2024. május 16. 15:58
Az éhező lakosság számára jelentős segítség lesz.
Pénzügyi szektor
Eldőlt egy fontos európai intézmény vezérének sorsa
Privátbankár.hu | 2024. május 16. 13:31
Újraválasztották.
Pénzügyi szektor
Valakik szépen meghitelezték az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2024. május 16. 12:16
A meghirdetett mennyiségnél 52,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 82,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csökkenő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor
Sprintelni fog a pénzváltóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. május 16. 07:17
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Pénzügyi szektor
Új nagybank született Magyarországon
Privátbankár.hu | 2024. május 14. 17:20
A Gránit Bank 19 milliárd forintos adózott eredménnyel, konszolidált szinten 21,6 milliárd forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet, a mérlegfőösszeg alapján pedig mára Magyarország nyolcadik legnagyobb univerzális bankjává vált - közölte a pénzintézet.
Pénzügyi szektor
Új korszak jöhet a bankkártyázásban: levadásszák a rosszalkodókat
Buksza blog | 2024. május 14. 08:22
Profilozó mesterséges intelligencia kapja el a bankkártyatolvajokat.
Pénzügyi szektor
Lízingpiac: az autóknál kitart a lendület, de a kulcságazat gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 12:54
Jól alakultak a magyar lízingpiac első negyedéves eredményei, de kettősség is látható.
Pénzügyi szektor
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 12:14
Újra beindult a lakossági hitelezés az Ersténél. Az első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a két és félszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya.
Pénzügyi szektor
Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:28
Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra sem akarnak adót fizetni a kisbefektetők.
Pénzügyi szektor
Nem hisz a szemének, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 07:29
Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,2 százalékkal gyengült a forint az euró és a dollár ellenében, szinte változatlanul áll a svájci frankkal szemben.
Heti top
- Nem jó előjel Fico nekrózisa 2024. május 18. 11:53
- Az euróra rá se ismer, ha ránéz az árfolyamra! 2024. május 17. 07:10
- Eddig nem látott felvételen a Fico-merénylet 2024. május 15. 18:56
- Mit szól majd Orbán Viktor, ha meglátja ezt? 2024. május 16. 05:53
Havi top
- Nem jó előjel Fico nekrózisa 2024. május 18. 11:53
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe 2024. április 20. 17:13
A privátbankár ajánlja
- Sokat nem fognak érni az ukrán F-16-osok - trükkök nélkül még rálőni se tudnak majd az orosz gépekre 2024. április 11. 05:44
- Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal 2024. április 18. 05:41
Friss
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
-
Kínai űrturistákkal indult el a Blue Origin
09:09
-
Rendkívüli: meghalt az iráni elnök
09:09
-
Orbán Viktor eltévesztette a házszámot
05:05
-
Több mint 18 milliárd dollárt hozhatnak az USA-nak a kínai árukra kivetett új vámtételek
16:04
-
Csökkentek a nyaraló árak a Balaton déli partján, kínálatcunami a piacon
16:04
Turizmus Online cikkei
-
Hamarosan indul a Közösségek Hete a Skanzenben
08:08
-
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
13:01
-
Ha Makao - akkor csak a kaszinó?
13:01
-
Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember
10:10
-
Már látogatható a londoni Dívák & Ikonok utazókiállítás a Zene Házában
08:08
A vidék hírei
-
Folytatódik a zivataros-napos idő
07:47
-
Dr. Pápai Ákos: a hangfelvétel szereplői reagáljanak az elhangzottakra!
10:07
-
Alakíts ki egyedi stílusú szobát egyszerű módon! (X)
09:32
-
Az ellenzéki összefogás szerint javítani kell a belvárosi közlekedésének minőségén
09:02
-
Megkezdte Eger virágosítását a Városgondozás
16:01
legolvasottabb
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
2024. május 18. 11:53
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
top 24
-
Tuti, hogy elszalad egy pénzváltóhoz, ha ezt meglátja
2024. május 19. 11:13
-
Fico-merénylet: a szlovák újságírók attól tartanak, hogy ők végzetes lövést kapnak
2024. május 19. 12:47
-
Ismét megszólaltak Robert Fico orvosai
2024. május 19. 13:01
-
Hol a legjobb Európában vonatozni?
2024. május 19. 14:22
-
Vadászat politikusokra - a Fico-merénylettel újrakezdődik a véres sorozat? Vigyázat, felkavaró tartalom!
2024. május 20. 05:44