3p
UniCredit szerint idén már csökkenni fog a rossz hitelek aránya a régiónkban.

A nem teljesítő hitelek arányának mérséklődésére lehet számítani 2014-ben a közép-kelet-európai régióban - áll az UniCredit Bank Austria szakértőinek tanulmányában, amelyet kedden ismertettek Bécsben a Euromoney nemzetközi konferencián.

Az összeállítás szerint 2014-ben - noha néhány délkelet-európai országban tovább romlik a helyzet -, a régió két olyan államában, ahol különösen kritikus a helyzet, csökkenni kezd a rossz hitelek aránya: Romániában 32,9 százalékról 29,7 százalékra, Ukrajnában 30,0 százalékról 27,0 százalékra. A tanulmány szerint Magyarországon 20,5 százalékról 19,5 százalékra javul a nem teljesítő hitelek aránya, és Szerbiában, valamint Szlovéniában is kevesebb lesz a rossz hitel.

Folytatódik a vállalati hitelezés

Az UniCredit szakértői szerint a számos nehézség ellenére 2014-ben is nyereséges lesz a bankszektor a 13 országot felölelő régióban. A bank adatai szerint 2013-ban a régió bankjai összességében jövedelmezőbbek voltak, mint a nyugat-európai bankok: az eszközarányos nyereség Törökországban és Oroszországban kiemelkedően jó, 2, illetve 1,8 százalék volt, Szlovéniában ugyanakkor rendkívül rossz, -2,1 százalék. Magyarországon és Romániában 0,1-0,1 százalék volt a mutató. Összehasonlításul: a Németországban működő bankok átlagos eszközarányos nyeresége 0,3 százalék volt, Ausztriában 0,2 százalék, Olaszországban 0,0 százalék.

Az UniCredit előrejelzése szerint 2014-ben Kelet-Közép-Európában 2,0 százalékra gyorsul az átlagos gazdasági növekedés, és folytatódik a vállalati hitelek 2013 közepén megindult lassú növekedése. Ahogy fokozatosan helyreáll a nyugat-európai gazdasági növekedés, úgy növekszik az ipari termelés Kelet-Közép-Európában, bár vannak eltérések a régió egyes országai között - mondta Gianni Franco Papa, a római székhelyű bankcsoport Kelet-Közép-Európáért felelős vezetője.

Egyensúlyban a hitelek és betétek aránya

A bank tanulmánya szerint a 2005 és 2008 közötti 113 százalékos növekedés után 2008-tól 2013-ig 20 százalékkal bővült a külföldi tulajdonú bankok által kihelyezett hitelek volumene. Eközben a betétállomány 2005-2008 közötti 55 százalékos növekedése 2008-2013 között 34 százalékra lassult. Ez azt jelenti, hogy a hitel-betét arány a globális pénzügyi válság csúcspontján mért 114 százalékról tavaly 102 százalékra változott, és ez "sokkal egészségesebb" - mondta Gianni Franco Papa.

Az UniCreditnek összesen csaknem 3600 fiókja működik a kelet-közép-európai régióban; az olasz bank az osztrák Raiffeisen és Erste, valamint a belga KBC vetélytársa a térségben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG