2p
Az egyik legnagyobb versenyen értékelték Magyarország kereskedelmi bankjait.
Forrás: Mastercard

Az OTP Bank lett a Mastercard – év bankja 2016 verseny fődíjasa - jelentette be lapunknak a Mastercard. A pénzintézet nem csak az év bankja lett, hanem megnyerte „Az év legrokonszenvesebb bankja” címet is, amelyet a közönség szavazatai alapján hirdettek ki az ünnepélyes díjátadón, kedden délelőtt.

Rengetegen értékeltek

A versenyen idén kilenc kategóriában indulhattak a Magyarországon lakossági szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankok. Összesen 79 pályázat érkezett 13 pénzintézettől, köztük 10 videó. Az idei kilenc kategóriából hét esetében neves szakemberekből álló zsűri jelölte ki a győztest az indulók közül, a korábbinál részletesebb értékelési rendszer és pontozási irányelv figyelembevételével.

Közel hatvan zsűritag vett részt a pályázatok értékelésében. „Az év bankára” címre legméltóbb bankvezért – a hagyományokhoz híven – idén is maguk a bankárok választották meg, míg „Az év legrokonszenvesebb bankja” kategóriáról a közönség döntött, méghozzá a bankok vezetőinek videóüzenetei alapján.

Az idei rangsor:

Mastercard - Az év bankja

1. OTP Bank

2. ERSTE Bank

3. GRÁNIT Bank

Mastercard - Az év lakossági számlacsomagja

1. GRÁNIT Bank

2. CIB Bank

3. Raiffeisen Bank

Mastercard - Az év lakossági megtakarítási terméke

1. K&H Bank

2. GRÁNIT Bank

3. UniCredit Bank

Mastercard - Az év lakossági hitelterméke

1. Magnet Bank

2. K&H Bank

3. MKB Bank

Mastercard - Az év leginnovatívabb bankja

1. GRÁNIT Bank

2. K&H Bank

3. OTP Bank

Mastercard - Az év lakossági mobil- és online-banki eszköze

1. CIB Bank

2. GRÁNIT Bank

3. K&H Bank

Mastercard - Az év társadalmilag felelős bankja

1. MagNet Bank és OTP Bank

2. Budapest Bank

3. Raiffeisen Bank

Mastercard - Az év legrokonszenvesebb bankja 2016

1. OTP Bank

2. GRÁNIT Bank

3. CIB Bank

Mastercard – Az év bankára

Kovács Antal (OTP Jelzálogbank)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG