1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kisebb roham indult szombaton Cipruson a bankbetétek kivételére, miután híre ment, hogy a szigetország 10 milliárd eurónyi nemzetközi hitelcsomaghoz jut, ennek fejében viszont tíz százalékponttal emeli társasági adóját, a bankbetéteket pedig egyszeri illetékkel és kamatadóval sújtja. Az illeték százezer euró fölött 9,9 százalék, az alatt pedig 6,75 százalék lesz.

Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei szombatra virradóra állapodtak meg a Ciprusnak szánt hitelcsomag fő elemeiben. Reggel százak akarták kivenni a számlájukon lévő pénzt a szombaton is nyitva tartó szövetkezeti bankokból - jelentette a ciprusi közszolgálati rádió (RIK). Próbálkozásaik azonban kudarcot vallottak, a fiókok vezetői ugyanis arról értesítették őket, hogy a pénzintézet internetes hálózata nem működik. Később a még nyitva tartó fiókok is bezártak - közölte a Cooperative Central Bank of Cyprus elnökhelyettese a rádióban.

A ciprusi bankokban lévő megtakarítások harmada külföldieké, elsősorban tehetős oroszoké és briteké.

Egyre többen járulnak az ATM-ekhez Cipruson

Kiderült, a hatóságok éjjel befagyasztották a megtakarításokat, hogy elkerüljék egy lehetséges pánik következményeit. A rádió szerint az ügyfelek bankjegykiadó automatákból természetesen vehetnek fel pénzt, de nem férhetnek hozzá azokhoz az összegekhez, amelyekre az egyszeri illeték vonatkozik. Várakozásai szerint az illetékből 5,8 milliárd euró folyik majd be - mondta az Eurogroup vezetője, a holland Jeroen Dijsselbloem szombaton Brüsszelben.

A politikus hangsúlyozta, hogy "nem büntetik" Ciprust.

"De minket, egyszerű ciprusiakat igen" - fűzte hozzá egy nicosiai férfi a dpa német hírügynökségnek.

Hírek szerint az illeték összegét még azelőtt levonják, hogy újra kinyitnának a pénzintézetek. A tárgyalásokon az Európai Központi Bankot képviselő Jörg Asmussen azt mondta, a válságtól sújtott más országokban nem fenyeget hasonló intézkedés.

A dpa ciprusi pénzügyminisztériumi forrásokból egyébiránt úgy értesült, hogy a 10 órás tárgyalás bővelkedett a drámai jelenetekben. Legkevesebb háromszor fordult elő, hogy a szigetország delegációja kis híján felállt az asztaltól. Az euróövezet tagállamai ultimátumot adtak Ciprusnak: ha nem fogadja el az illetékről szóló pontot, visszatérhet korábbi fizetőeszközéhez, a ciprusi fonthoz - tudósítottak ciprusi újságírók.

A mentőcsomag fő rendeltetése, hogy segítsen tőkéhez juttatni a ciprusi bankrendszert, amelyet súlyosan érintett a görög adósság tavaly elhatározott részleges leírása. A csomag értéke azonban kevesebb a vártnál: Ciprus korábban 17 milliárd eurónyi szükségletről tett említést.

A szigetország tavaly nyáron fordult pénzügyi támogatásért a nemzetközi hitelezőkhöz, de a belpolitikai fejlemények - mindenekelőtt a nemrégiben tartott elnökválasztás - hátráltatták a tárgyalásokat. Gyors segítség nélkül Ciprusnak a számítások szerint már májusban csődöt kellene jelentenie.

Görögország, Írország és Portugália után Ciprus a negyedik euróövezeti ország lesz, amelyet nemzetközi hitelcsomaggal segítenek a pénzügyi válság következményeinek elhárításában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG