3p
A piacot nem lepték meg a történtek. December óta suttogták már a tőzsdén, a bank részvényein is meglátszott, készülnek valamire.

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. nem nyilatkozott az MTI megkeresésére arról a sajtóhírről, amely szerint az általa frissen feltőkésített Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. (Magyar Takarék) pályázott a TakarékBankra.


A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Posta közös értékesítési bizottságának pénteki tájékoztatása szerint egyetlen, mégpedig a takarékszövetkezetek meghatározó többségével bíró jelentkező tett ajánlatot a TakarékBank állami tulajdonrészére a február 6-ai határidőig. A Népszabadság értesülése szerint a Magyar Takarék adott be ajánlatot.

Gyors tőkeemelés

Az FHB Jelzálogbank csütörtökön jelentette be, hogy névértéken 252 millió forintos tőkeemeléssel 25 százalékos közvetlen részesedést szerzett a Magyar Takarék Zrt.-ben, a befizetést február 3-án teljesítette. A társaság többségi tulajdonosai magyarországi szövetkezeti hitelintézetek - tette hozzá.

A Magyar Takarékot a cégadatok szerint 5 millió forintos tőkével tavaly májusban jegyezték be Alpendorf Management Zrt. néven, egyedüli részvényese a gárdonyi illetőségű Mihálovits Tamás volt. A társaság jegyzett tőkéjét 2014. január 30-án emelték 1,008 milliárd forintra, amiben már benne van az FHB névértéken 252 milliós tőkeemelése (legalábbis így jön ki az FHB 25 százalékos részesedése). A tőkeemelés pénteken még bejegyzés alatt volt.

A megvásárolni kívánt TakarékBank jegyzett tőkéje 2,735 milliárd, saját tőkéje 16,956 milliárd forint volt 2013. június 30-án a konszolidált, magyar szabványok szerint készült mérlegadatok alapján. A bank jegyzett tőkéje azóta emelkedett, 2013. október 3-án 3,39 milliárd forint volt. A TakarékBank 2013 első fél évében 1,513 milliárd forint adózott nyereséget ért el, mérlegfőösszege 2013. június 30-án 421,9 milliárd forintot tett ki.

Nincs meglepetés

Az FHB esetleges pályázása a Magyar Takarékon keresztül nem lepné meg a befektetőket. A BÉT Prémium kategóriájában kereskedett bankpapír árfolyama két hónapja folyamatosan emelkedik: december 9. előtt még 400 forint alatt volt az árfolyama, a pénteki napot pedig már 679 forinttal zárta. Különösen december vége felé ugrott meg az ára, amit tőzsdei üzletkötők azzal magyaráztak, hogy a pénzintézet részt vehet a TakarékBank privatizációjában.

Az FHB Jelzálogbank egyik legnagyobb tulajdonosa Spéder Zoltán, a hitelintézet igazgatóságának elnöke, aki január közepén közel 20 százalékra növelte részesedését.

Az MFB és a Magyar Posta nyilvános nemzetközi pályázaton értékesíti a TakarékBankban lévő törzsrészvényeit a legtöbbet ajánló befektetőnek. A kiírók 929 339 darab törzsrészvénnyel rendelkeznek, amely együttesen a TakarékBank 54,85 százalékos részvénycsomagját jelenti. Az MFB jelenlegi tulajdona 35,54, a Magyar Postáé 19,31 százalék.

A pályázati tájékoztató első részét három jelentkező vette át, közülük kettő fizette be az ajánlati biztosítékot és vette át a teljes pályázati tájékoztatót. A február 6-ai határidőig egy pályázó tett ajánlatot, amelyet február 12-éig értékelnek, érvényessége esetén március 20-ig megtárgyalják, és megállapodás esetén meg is kötik a felek a részvény-adásvételi szerződést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG