1p
Kulcsfontosságú az európai bankok egészségének helyreállítása a világgazdaság megerősítése szempontjából - jelentette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója. Szerinte a legfontosabb intézkedések az egyesített bankfelügyelet és egy egységes betétbiztosítási alap létrehozása, valamint az egyre mélyebb fiskális integráció.

Az európai vezetőknek sürgősen fel kell tőkésíteniük a bankokat, és hosszú távon a monetáris unió mellett meg kell teremteniük a pénzügyi uniót is. A legfontosabb intézkedések az egyesített bankfelügyelet és egy egységes betétbiztosítási alap létrehozása, valamint az egyre mélyebb fiskális integráció. Az európai bankokat elsősorban Európának kell rendbe tennie - tette hozzá. A vezérigazgató a beszédet a világ gazdasági, politikai, tudományos és médiaipari vezetőinek évenként megrendezett, ezúttal New Yorkban tartott munkavacsoráján mondta el.

Már öt év telt el a pénzügyi válság kezdete óta, de még mindig nagy szükség van a globális pénzügyi rendszert megreformáló újabb lépésekre, ami azt jelenti, hogy erősíteni kell a válságmenedzselés eszközeit és a rendszer teljes szerkezetét - állítja Lagarde. Rámutatott az események egy ördögi körére, amely gyengíti a növekedést, és amelyet meg kell törni: kezdetben nőnek a pénzügyi feszültségek, amire a politikusok valahogy reagálnak, de csak újabb feszültségek keletkeznek. "A politikusoknak világos cselekvési tervet kell készíteniük, és nem csak a következő öt vagy tíz évre kell előretekinteniük, hanem közelebbre, a következő hetekre és hónapokra is" - mondta az IMF vezetője.

Az IMF becslése szerint a spanyol bankoknak az ország pénzügyi rendszerén elvégzett stresszteszt után legalább 40 milliárd eurós tőkepótlásra van szükségük ahhoz, hogy el tudják viselni a veszélyes gazdasági viszonyokat, de jó, ha nagyobb ez az összeg, hogy alaposan át tudják alakítani a bajba jutott bankok szerkezetét. Ez a fő megállapítása a globális hitelintézet pénteken kiadott jelentésének. A spanyol pénzügyi szektort jól igazgatják, mégis sebezhető - teszi hozzá az IMF.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő csütörtökön egyszerre három fokozattal minősítette le Spanyolországot, egyebek mellett arra a becslésére hivatkozva, hogy a spanyol bankrendszer rendbetétele a spanyol hazai össztermék (GDP) 9 százalékával egyenlő költségvetési forrást is felemészthet, ami hozzávetőleg 60 milliárd euró lesz, de elérheti a 100 milliárdot is. Soraya Saenz de Santamaria spanyol kormányfő-helyettes pénteken közölte, hogy Madrid még júniusban eldönti: kér-e pénzügyi mentőcsomagot. De előbb megvárja az IMF és két független könyvvizsgáló cég erre vonatkozó értékelését.

Kulcsfontosságú az európai bankok egészségének helyreállítása a világgazdaság megerősítése szempontjából - jelentette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója egy New Yorkban pénteken elmondott beszédében.


Az európai vezetőknek sürgősen fel kell tőkésíteniük a bankokat, és hosszú távon a monetáris unió mellett meg kell teremteniük a pénzügyi uniót is. A legfontosabb intézkedések az egyesített bankfelügyelet és egy egységes betétbiztosítási alap létrehozása, valamint az egyre mélyebb fiskális integráció. Az európai bankokat elsősorban Európának kell rendbe tennie - tette hozzá. A vezérigazgató a beszédet a világ gazdasági, politikai, tudományos és médiaipari vezetőinek évenként megrendezett, ezúttal New Yorkban tartott munkavacsoráján mondta el.

Már öt év telt el a pénzügyi válság kezdete óta, de még mindig nagy szükség van a globális pénzügyi rendszert megreformáló újabb lépésekre, ami azt jelenti, hogy erősíteni kell a válságmenedzselés eszközeit és a rendszer teljes szerkezetét - állítja Lagarde.

Rámutatott az események egy ördögi körére, amely gyengíti a növekedést, és amelyet meg kell törni: kezdetben nőnek a pénzügyi feszültségek, amire a politikusok valahogy reagálnak, de csak újabb feszültségek keletkeznek. "A politikusoknak világos cselekvési tervet kell készíteniük, és nem csak a következő öt vagy tíz évre kell előretekinteniük, hanem közelebbre, a következő hetekre és hónapokra is" - szögezte le.

Az IMF becslése szerint a spanyol bankoknak az ország pénzügyi rendszerén elvégzett stresszteszt után legalább 40 milliárd eurós tőkepótlásra van szükségük ahhoz, hogy el tudják viselni a veszélyes gazdasági viszonyokat, de jó, ha nagyobb ez az összeg, hogy alaposan át tudják alakítani a bajba jutott bankok szerkezetét. Ez a fő megállapítása a globális hitelintézet pénteken kiadott jelentésének. A spanyol pénzügyi szektort jól igazgatják, mégis sebezhető - teszi hozzá az IMF.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő csütörtökön egyszerre három fokozattal minősítette le Spanyolországot, egyebek mellett arra a becslésére hivatkozva, hogy a spanyol bankrendszer rendbetétele a spanyol hazai össztermék (GDP) 9 százalékával egyenlő költségvetési forrást is felemészthet, ami hozzávetőleg 60 milliárd euró lesz, de elérheti a 100 milliárdot is.

Soraya Saenz de Santamaria spanyol kormányfő-helyettes pénteken közölte, hogy Madrid még júniusban eldönti: kér-e pénzügyi mentőcsomagot. De előbb megvárja az IMF és két független könyvvizsgáló cég erre vonatkozó értékelését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG