1p
A kormányzati segítség miatt kikerülhet a Dow Jones átlagindexből az amerikai gazdaság két meghatározó vállalata: a Citigroup és a General Motors
A kormányzati segítség miatt kikerülhet a Dow Jones átlagindexből az amerikai gazdaság két meghatározó vállalata: a Citigroup és a General Motors

Ha az amerikai kormány nagyobb befolyást szerez a Citigroup bankcsoportban vagy a General Motors autógyárban, akkor az amerikai gazdaság e két meghatározó vállalata kikerülhet a Dow Jones átlagindexből - idézte a Dow Jones Indexes vezetőjét a szerdai New York Post. Elemzők szerint az Apple számítógépes és a Google internetes cég kerülhet a helyükre.

John Prestbo, a DJ Indexes szerkesztő-igazgatója közölte, hogy napról napra nyomon követik a két cég sorsának alakulását. A DJ Indexes válogatja be a Dow Jones mutatóba az azt alkotó 30 részvényt. Prestbo közölte: ha az állami tulajdonhányad eléri az 50 százalékot, kérdés sem lehet arról, hogy kivegyék-e a Citigroupot az indexből. Mint hozzátette, bármi lehetséges abban a tekintetben, hogy milyen cégek kerülnének a Citigroup és a GM helyére.

A több milliárd dolláros szövetségi segélyek dacára a Citi és a GM részvényeinek ára is már 2 dollár alá esett. Megfigyelők hetek óta emlegetik, hogy a két vállalatot a gyenge tőzsdei teljesítmények és a bizonytalan kilátások miatt kiemelhetik a Dow Jones mutatóból.

A Citigroup-részvények ára a múlt héten egy alkalommal 97 centre zuhant néhány nappal azután, hogy az állam 36 százalékos részesedést szerzett a cégben, amely egykor a világ legnagyobb vagyonú pénzintézete volt. A legnagyobb amerikai autógyárat, a GM-t pedig a legutóbbi könyvvizsgálói jelentés szerint csak újabb kormányzati hitel mentheti meg a csődtől.

A Dow Jones ipari átlag a 30 legfontosabb amerikai vállalat átlagolt pillanatnyi helyzetét mutatja; olyan cégek tartoznak bele, mint a Bank of America, az American Express, a Boeing, a General Electric, valamint a Coca-Cola, a Chevron, az ExxonMobil, az IBM és McDonald´s.

Az 1896 óta működő Dow Jones jelenlegi tagjai közül folyamatosan legrégebben éppen a General Motors van benne, amely 1925 óta részese a mutatónak, a Citigroupot 1997-ben emelték be. Legutóbb, tavaly szeptemberben a csőd szélére jutott AIG biztosító esett ki a Dow Jonesból. Helyére a Kraft élelmiszeripari cég került.

USA: túl nagy a bankmentés ára
Újra pluszban a Citigroup

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Meglepetés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 16:03
A német Allianz SE biztosítótársaság a vártnál nagyobb profittal és rekordmagas működési eredménnyel zárta az idei második negyedévet.
Pénzügyi szektor Robbanni fog az Otthon Start: jövőre a lakáshitelek 60 százaléka támogatott lehet
Herman Bernadett | 2025. augusztus 6. 12:34
Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Pénzügyi szektor Gigantikus terhek alatt nyög az OTP, mégis fut a szekere
Herman Bernadett | 2025. augusztus 5. 13:28
Fél év alatt már 199 milliárd forintnyi kormányzati tehet sújtotta az OTP-t, de a hitelfelvétel pörög, ezért jól megy a banknak. És persze a külföldi leányok is hozzák a pénzt. A magyar gazdasággal kapcsolatban viszont egyre borúlátóbbak a bank elemzői. 
Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
Pénzügyi szektor Lépett a Revolut, itt van, mire számíthatnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:27
Közleményben reagált a szolgáltató a szabályozásra.
Pénzügyi szektor Úgy veszik fel a hiteleket a magyarok, mintha nem lenne holnap
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 12:31
Történelmi csúcsra ugrott a lakossági hitelpiac májusban, rekordszintű lakás- és személyi kölcsönökkel, meglepő jelzálogfelfutással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG