3p
Az FHB Csoport 1,491 milliárd forint konszolidált adózott veszteséggel zárta 2015 második negyedévét, ami hatvan százaléka az első negyedévinek; az első félév egészét tekintve a veszteség 5,295 milliárd forint lett, csaknem a duplája a tavaly ilyenkorinak - derül ki az FHB Jelzálogbank gyorsjelentésből.

A bankcsoport konszolidált adózott vesztesége 2014 második negyedévében 3,554 milliárd, 2014 első félévében 2,409 milliárd forint.

A konszolidált, nemzetközi beszámolókészítési standardok (IFRS) alapján készült jelentés szerint az eredmény alakulásában a nettó kamatbevétel - szabályozói környezetből adódó - csökkenése, illetve a működési költségek - részben a csoport bővülése, részben egyszeri tételek miatti - emelkedése is szerepet játszott.

FHB Bank

Az FHB Csoport konszolidált mérlegfőösszege 2015. június 30-án 753,6 milliárd forint volt, ami 8,3 százalékkal, mintegy 68,3 milliárd forinttal alacsonyabb az előző negyedév véginél és 78,9 milliárd forinttal, 11,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A mérlegfőösszeg negyedéves változásában a kibocsátott értékpapírok, valamint a derivatív ügyletek valós értékének csökkenése játszott elsősorban szerepet, míg az eszközök között a hitelek, valamint a bankközi kihelyezések állománya csökkent nagyon. 

A hitelek bruttó állománya 2015. június 30-án 326,2 milliárd forint volt, amely a növekvő folyósítások ellenére több mint 7 milliárd forinttal alacsonyabb a március véginél részben a szerződésszerű törlesztések, részben az elszámolások miatti visszatérítések hatására.

A betétállomány 337,4 milliárd forintot tett ki június 30-án, ami az egy évvel korábbihoz képest 30 százalékkal emelkedett, az első negyedév végéhez képest kismértékben, 2,7 százalékkal csökkent.

Az FHB Csoport tagjai által kezelt összes – nem konszolidált – megtakarítás volumene meghaladta a 752 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 518,4 milliárd forinttal, ami így több mint 45 százalékos növekedés.

A 3,3 milliárd forintot meghaladó negyedéves nettó kamatbevétel az átlagos mérlegfőösszegre vetítve 1,70 százalékos nettó kamatmarzsot jelent, ami az előző negyedévinél 92 bázisponttal, az egy évvel ezelőttinél több mint 100 bázisponttal alacsonyabb.

Az FHB Bankcsoport 2014. január 1-je óta hatályos európai szabályozás (CRR) alapján számított tőkemegfelelési mutatója – figyelembe véve a felügyeleti többlet tőkekövetelményt (SREP) is – 2015. június 30-án 10,8 százalék volt (március végén 10 százalék). A bank saját tőkéje június végén 82,528 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 73,397 forinttal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:31
74,5 milliárd a kasszában.
Pénzügyi szektor Csökkent a három hónapos állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:23
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Pénzügyi szektor Meglepetés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 16:03
A német Allianz SE biztosítótársaság a vártnál nagyobb profittal és rekordmagas működési eredménnyel zárta az idei második negyedévet.
Pénzügyi szektor Robbanni fog az Otthon Start: jövőre a lakáshitelek 60 százaléka támogatott lehet
Herman Bernadett | 2025. augusztus 6. 12:34
Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Pénzügyi szektor Gigantikus terhek alatt nyög az OTP, mégis fut a szekere
Herman Bernadett | 2025. augusztus 5. 13:28
Fél év alatt már 199 milliárd forintnyi kormányzati tehet sújtotta az OTP-t, de a hitelfelvétel pörög, ezért jól megy a banknak. És persze a külföldi leányok is hozzák a pénzt. A magyar gazdasággal kapcsolatban viszont egyre borúlátóbbak a bank elemzői. 
Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG