4p
Megjelent az összes devizahitel elszámolását lehetővé tevő képletgyűjtemény a Magyar Nemzeti Banknál. A rendeletgyűjtemény az első, a "rendben" lévő hitelekre vonatkozó szabályon is módosításokat eszközöl.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) elfogadta az elszámolási törvény alapján megalkotandó összes jegybanki rendeletet. A jegybank eként négy rendeletben rögzíti a részletszabályokat, melyek az elszámolás módszertanát, a pénzügyi teljesítés határidejét, valamint a fogyasztók tájékoztatásának előírásait tartalmazzák.

A régit is módosították

A mostani lépéskor aktualizálni kellett az első, a „normálisan” törlesztő ügyfelek elszámolását támogató, november 8-án hatályba lépő képletet is, mivel az Országgyűlés az e hét keddjén elfogadott forintosítási jogszabállyal több helyen módosította az elszámolási törvényt. Ennek nyomán érthető, hogy miért nem sietett a jegybank az első, pszichés megnyugtatást szolgáló képlete után a többi rendeletet is kiadni.

Egyben a "problémások"

A három új rendelet közül a második szabályozza a késedelemmel, kedvezménnyel érintett szerződéseket, valamint az árfolyamgátra, végtörlesztésre, áthidaló kölcsönre, illetve a Nemzeti Eszközkezelőre vonatkozó speciális előírásokat. Ezen szerződések pontos elszámolásához ugyanis egy olyan összetett módszertanra van szükség, amely a szerződés lefutásának modellezése során a kedvezményes, illetve késedelmes tételeket a felmerülésük időpontjában, az elszámolási törvény által rögzített elveknek megfelelően képes figyelembe venni, így biztosítva, hogy a fogyasztói túlfizetéseket maradéktalanul elszámolhassák. Mivel a speciális esetekben több módszertan alkalmazásával nem lehetne biztosítani azok teljes matematikai egyezőségét, ezért a második rendelet esetében a pénzügyi intézmények már csak egy módszertant alkalmazhatnak.

Külön rendelet a bukott takarékoknak?

A harmadik rendelet szabályozza azt a becslési módszertant, amelyet a végelszámolás vagy felszámolási eljárás alatt álló pénzügyi intézményeknek kell alkalmazniuk, amennyiben nem áll rendelkezésükre elengedő adat az általuk kezelt fogyasztói kölcsönszerződésekről az elszámolás végrehajtásához - itt vélhetően az elbukott takarékok ügyfeleinek (nem lehet sok) elszámolási szabályairól van szó. A rendelet az egyszerűbb alkalmazhatóság érdekében nem állít fel speciális elszámolási eljárást, elsősorban a hiányzó adatok meghatározását végzi el becsléssel. Az érintett pénzügyi intézményeknek a becslések és a tényadatok birtokában kell majd alkalmazniuk az első, illetve második rendeletben rögzített megfelelő módszertant és kiszámolniuk a fogyasztói követelést. A harmadik rendelet a pénzügyi teljesítés határidejét is megszabja. Eszerint a 2015. február 1-i elszámolási fordulónap után a tájékoztatás kézbesítését követő 30 munkanapon belül az elszámolásokat pénzügyileg is rendezniük kell a pénzügyi intézményeknek, legkésőbb 2015. szeptember végéig.

Formai előírások

A negyedik MNB rendelet a fogyasztók tájékoztatásának rendjét fogalmazza meg, meghatározva az elszámolás eredményéről, valamint a „fair” kamatozás és a forintosítás kapcsán felvetődő szerződésmódosításról szóló tájékoztatások tartalmi, alaki és formai követelményeit. A szabályozás kiterjed az elektronikus, illetve a papír alapú tájékoztatási tartalmakra, valamint biztosítja, hogy az elszámolással és szerződésmódosítással kapcsolatos információkat egységes formában érhessék el a fogyasztók.

A rendeletek kialakítása során, a problémamentes lebonyolítás érdekében az MNB konzultált a piaci szereplőkkel és az Európai Központi Bankkal is – hangsúlyozza a jegybank közleménye.

A jegybank az elszámolási rendelet részleteit tájékoztató kampány keretében ismerteti meg mind a fogyasztók, mind pedig a pénzügyi intézmények irányába.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG