2p
Az Erste Bank Hungary Zrt. saját tőkéje június végére 10 százalékot meghaladó mértékben csökkent a devizahiteleseket megsegítő első törvény következményeként.

A bank a tőzsde honlapján közzétett rendkívüli tájékoztatása kitér arra: a saját tőke csökkenése a 2014. évi, a devizahiteleseket megsegítő első törvény miatt becsült céltartalék képzés következménye. A bank tőkemegfelelési mutatója továbbra is meghaladja a jogszabály által előírt mértéket - jelezte a pénzintézet.

A saját tőke mérséklődését a bank a 2014. június 30-i fordulónapra vonatkozóan az előzetes, nem auditált adatok alapján tette közzé a 2013. december 31-i adatokhoz viszonyítva.

Az Erste Bank Hungary konszolidált, nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerint számított saját tőkéje tavaly december 31-én 183,8 milliárd forint volt, vagyis a saját tőke az idei első félév végére több mint 18,3 milliárd forinttal csökkent.

Több mint 90 milliárdos veszteségre számítanak

Az Erste július 22-én az MTI érdeklődésére közölte: a bank 300 millió euróig (92,8 milliárd forintig) terjedő negatív hatással számol a fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozattal kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvényhez kapcsolódóan.

Az Erste kiemelte: kölcsönszerződései mindig megfeleltek a hatályos jogszabályoknak és a bank a szerződéses feltételeknek megfelelően, jogszerűen járt el. Az egyoldalú szerződésmódosításról szóló szabályokat az Erste Bank maradéktalanul teljesítette, mindenkor körültekintően és jogszerűen módosította a kamatokat. A bank ennek megfelelően élni fog a magyar törvények által biztosított jogi lehetőségekkel - olvasható a hitelintézet akkori válaszában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG