A tulajdonost, az Abris Capital befektetési társaságot a KNF (Komisja Nadzoru Finansowego) pénzügyi felügyelet kötelezte a bank értékesítésére.
Meglepetés meglepetés hátán
A Puls Biznesu "meglepőnek" nevezi, hogy az OTP neve felmerült a FM Bank PBP megvásárlása iránt érdeklődők között, mivel a KNF két évvel ezelőtt elutasította ajánlatát az Alior Bank megvásárlására azzal az indoklással, hogy a bank jövendő tulajdonosa nem jöhet egy, a lengyelországinál alacsonyabb szuverén besorolással rendelkező országból.
Szintén "meglepetésnek" nevezi a lap cikke az AnaCap Financial Partners befektetési társaság megjelenését az érdeklődők között. A befektetési alap a Puls Biznesu értesülése szerint előzetesen tájékozódott a pénzügyi felügyeletnél, hogy pályázhat-e egyáltalán a bankra, amit az nem utasított el. A KNF a lengyel üzleti lap szerint tehát változtatott azon az álláspontján, hogy befektetési alapoknak nem engedélyezi bankok megvásárlását.
Az eddig esélyesnek számító BOS Bank és a másik pályázó, az Alior Bank a megnövekedett konkurencia miatt most emelni lesz kénytelen vételi ajánlatán - állapítja meg a Puls Biznesu. Az Abris Capital október végéig választja ki a nyertes pályázót.
Négy potenciális vásárló, közöttük az OTP Bank érdeklődik a lengyel FM Bank PBP megvásárlása iránt - idézi a Puls Biznesu üzleti napilap értesülését a lengyel PAP hírügynökség.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
2 órája
-
„Akárki nyer, rohadt nehéz dolga lesz” – az utca embere a választásokról jósol
3 órája
-
Feltápászkodott a forint
3 órája
-
Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
4 órája
-
A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
4 órája
-
Kiderült, ekkora osztalékot fizet a Waberer’s
4 órája
-
Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
5 órája
Mfor.hu Top24
- 1200 millió dollárral távozik J. D. Vance Budapestről
- Figyelmeztetést küldött az Iráni Forradalmi Gárda a Hormuzi-szorosról
- Másodpercenként 10 ezer méterrel közelít az Artemis 2 a Föld felé
- Visszahúzták a láthatatlan kezet, főleg nálunk és a lengyeleknél
- Újabb ismert politikus jelentette be a visszalépését
- Lakást venne Budapesten? Vegyen egy mély levegőt, mielőtt ezt elolvassa!
- Fogy a türelem? Sürgősen választ várnak Brüsszelben a magyar kormánytól
Pénzügyi szektor
Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor
Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor
Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor
GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas.
Pénzügyi szektor
Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után.
Pénzügyi szektor
Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor
Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani.
Pénzügyi szektor
Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor
Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu.
Pénzügyi szektor
Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
- Visszaszólt az ukrán bank a NAV-nak a pénzszállítók ügyében: félrefordítás történt? 2026. április 8. 19:33
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
Makro / Külgazdaság
Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Vészjósló az IMF előrejelzése.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00 -
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30 -
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Új útvonalak az airBaltic nyári menetrendjében
15:29
-
A sárvári szálloda belépett a nemzetközi luxusutaztatási piacra
14:22
-
A Wizz Air a futball mellett az atlétika világában is szerepet vállal
13:26
-
Ha a költészet napján a Deák téren jár, verselő fiatal költőkkel találkozhat
13:14
-
Eseménysorozattal ünnepel az afrikai légitársaság
13:00
A vidék hírei
-
Nem lép vissza a Kutyapárt de egyéniben a Tisza jelöltjeit ajánlják
20:04
-
Természetfilm-premier Egerben: érkezik a Hegyizene 2
15:09
-
A nemzetet megosztó kérdés – mégis van, ami összeköt - VIDEÓ
14:53
-
Amerikai nyitás: energia, atom, hadiipar és digitalizáció – több milliárd dolláros megállapodások születtek Vance látogatása alatt
11:54
-
Ed Sheeran menekülése a hamis világból
11:25
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
2026. április 9. 10:21
-
Magyarázatot követel az Európai Bizottság a magyar kormánytól
2026. április 9. 13:54
-
Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
2026. április 9. 12:42
-
Van egy kis baj a Hormuzi-szorossal
2026. április 9. 11:26
-
Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
2026. április 9. 10:57



