1p
Újabb magyar bank függesztette fel a devizahitelezést. Szerintük azért, mert már középtávon is nagyobb teret nyerhet a forinthitelezés
Felfüggeszti a lakossági devizaalapú hitelek befogadását, köztük a devizaalapú lakáshitelekét is a K&H Bank július 3-tól - közölte a hitelintézet az MTI-vel pénteken.

A bank célja, hogy a jövőben olyan forint alapú termékekkel bővítse kínálatát a lakossági ügyfeleknek, amelyek valós és vonzó alternatívái a devizahiteleknek.

A bank közleménye szerint a K&H  meggyőződése, hogy középtávon a mostaninál nagyobb teret nyer a forint alapú hitelezés a lakosság körében, akár az új, államilag támogatott hitelek, akár - a kamatszint csökkenésével - a piaci feltételű forinthitelek ismét kedvező választási lehetőséget jelentenek.

A bank közleményében hangsúlyozza: hosszú távon az ország és a lakosság is a forint alapú hitelezésben érdekelt, hiszen ezeket a termékeket nem érintik a megjósolhatatlan devizaárfolyam mozgások, amelyek - egyebek között - a magyar háztartások pénzügyi helyzetét jelentősen befolyásolják.

Mit kell tudni, ha égbe szökik a törlesztőrészlet?
A K&H  Csoport - a korábbi tájékoztatás szerint - 2009 első negyedévében 5,9 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, 37,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján elkészített jelentés szerint az eredmény visszaesését nagyrészt az indokolja, hogy a bank 10,6 milliárd forinttal növelte céltartalékait 2009 első három hónapjában.

A csoport mérlegfőösszege 47,7 százalékkal 3.675 milliárd forintra emelkedett az első negyedév végére 2008. március 31-hez képest, amelyben szerepe volt az üzleti bővülés mellett a belga anyabanktól, a KBC-től bevont  euró-forrásoknak is.

A megmaradt forintlikviditást a bank állampapírokba és az MNB-betétekre helyezte el, ezek állománya 170,1 százalékkal 1.311 milliárd forintra emelkedett március végére.

Jön a segítség a lakáshiteleseknek
A teljes betétállomány 40,6 százalékkal 2.120 milliárd forintra, a teljes hitelállomány 11,4 százalékkal 2.016 milliárd forintra nőtt. Az első negyedévben a bankszektorban elhelyezett összes lakossági betét 43 százalékát a K&H banknál helyezték el. A lakossági megtakarítások (betétek és befektetések) állománya március 31-én meghaladta az 1.000 milliárd forintot, 6 százalékkal magasabb szinten állt, mint 2008 végén.

A lakossági hitelek állománya 801 milliárd forint volt március végén, 38 százalékkal több, mint 2008 első negyedévének végén, ebből 22 százalék az árfolyamhatás. A személyi hitelek állománya 52 százalékkal (árfolyam-hatás 24 százalék), a devizaalapú lakáshitelek állománya 50 százalékkal (árfolyam-hatás 24 százalék) nőtt a tavalyihoz képest.

Nem tartják követendőnek a példát

 Az MTI által megkérdezett pénzintézetek közül egyik sem tervezi, hogy követi a K&H pénteki lépését, így az Erste, a Budapest Bank, az OTP és a CIB Bank is folytatja a devizaalapú hitelezést.

Az Erste Banknál közölték: továbbra is nyújtanak kölcsönöket a lakosságnak euróban. Az igaz, hogy - a hitelezési kockázatok elkerülése érdekében - korábban már életbe léptettek olyan intézkedéseket, amelyek szigorították a deviza alapú kölcsönök nyújtását.  A Budapest Bank mind a lakosságnak, mind a vállalatoknak folytatja a devizahitelezést, sőt a lakosság számára nemcsak euróban ad kölcsönöket, hanem svájci frankban is.

A CIB Bank már korábban felfüggesztette a svájci frank alapú hitelezést a lakosságnak, de továbbra is biztosítja az euró alapú kölcsönöket.
 

Mennyivel költünk többet, mint amink van? 
Lakáshitel: százezret is bukhat, aki nem figyel
Keményen törlesztjük a devizahitelünket
Megtalálják a bankok a kiskapukat? 

MTI, Privátbankár

MTI, Privátbankár

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG