Egyre többen ismerik fel a bankkártyák határon túli használatának előnyeit is. A CIB Bank tapasztalatai szerint például az összes kártyás tranzakció 10%-át már külföldön bonyolítják az ügyfelek, de a következő években ez az arány tovább növekedhet. Nem csak a kényelmi és a biztonsági szempontok játszhatnak ebben komoly szerepet, hanem az is, hogy bizonyos esetekben már a készpénzfelvétel is ingyenes lehet külföldön, mely a nyaralás előtti valutaváltás visszaszorulását eredményezheti.
A szabadságolási főszezon beköszöntével mind többen indulnak külföldre nyaralás céljából. Miközben az utazók sok apróságra figyelnek, a költőpénzzel, biztonsággal kapcsolatos szempontok még nem szerepelnek a legelsők között: a statisztikák alapján növekszik ugyan a számuk, de egyelőre még kevesen használják következetesen bankkártyájukat külföldi útjuk során. Pedig a CIB Bank szakértői szerint kiemelt helyen kellene lennie a külföldi készpénz- és bankkártya-használattal kapcsolatos döntésnek. A vakációk során a legtöbb problémát ugyanis a biztosítás hiánya mellett az elveszett, vagy ellopott készpénz jelenti.
A bank statisztikái szerint a külföldi ATM készpénzfelvételek száma az összes felvétel közel 2 százalékát teszik ki, melyek átlagos összege 48.000 forint, míg az összes bankkártyás (debit) tranzakció (készpénzfelvétel, vásárlás) 10%-át bonyolítják külföldön. A CIB ügyfelei egyébként nagyobb arányban (3%) térnek be bankfiókba itthon, mint külföldön (0,8%), ami minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy a vakáció során könnyebben találnak ATM-et, mint nekik tetsző bankfiókot. A CIB ezzel kapcsolatban a bankfiókos készpénzfelvétel arányának további csökkenését várja, amit különböző fejlesztésekkel is támogat.
Surányi Zoltán szerint az előttünk álló években tovább csökkenhet a készpénzhasználat aránya a lakosság körében, de nem csak itthon, hanem a külföldi utak során is. Sokan ismerik fel ugyanis azt, hogy a nagy mennyiségű valutaváltás egyre inkább feleslegessé válik, ráadásul nem biztonságos. Emellett a külföldi bankkártya-használat mellett szól az is, hogy érdemes a baleset-, poggyász- és betegség biztosítást kedvezményesen, a bankkártyához kapcsolva megkötni. A CIB dombornyomott kártyái esetében egyre népszerűbb a kedvezményes utazási biztosítás igénybevétele: az arány jelenleg 20%-os, a használók száma pedig évente 1%-kal növekszik.
8 tipp a külföldi bankkártya használathoz
1. Utazás esetében mindig ellenőrizzük a kártya érvényességi idejét, mert a lejárt kártya egy távoli országban sokkal kellemetlenebb lehet, mint itthon.
2. Léteznek olyan ajánlatok, amelyek ingyenes külföldi készpénzfelvételt is magukba foglalnak bizonyos országokban – érdemes utazás előtt ellenőrizni, hogy ez érvényes-e a mi bankkártyánkra is.
3. A vásárlás általában külföldön is ingyenes, de vannak olyan országok, melyekben a kereskedők, szolgáltatók, éttermek díjat számolhatnak fel abban az esetben, ha vásárló kártyával fizet.
4. A nyaralás előtt érdemes a kártyán beállított készpénzfelvételi és vásárlási limiteket ellenőrizni, mivel külföldön nem csak az árak lehetnek magasabbak, de adott esetben rövid idő alatt többet is költhetünk, mint itthon.
5. Szállodai szobafoglalás, autóbérlés esetén előfordulhat, hogy bizonyos összeget zárolnak a bankkártyához tartozó számlán, melynek célja a szolgáltató védelme a fizetés elmulasztása vagy károkozás esetén. Érdemes ügyelni arra, hogy zárolás esetén is legyen megfelelő mennyiségű pénz a számlán a nyaraláshoz.
6. A bankkártya PIN kódját nem ajánlatos a kártya közelében felírva tárolni, hiszen ezzel megkönnyítjük az esetleges tolvajok dolgát.
7. Okostelefonnal a legközelebbi ATM felkutatása is pofon egyszerű, sok alkalmazás közül választhatunk a célországok szerint is, melyek rendre feltüntetik azt is, hogy melyik ATM van hozzánk a legközelebb. Most már a pénzügyi szolgáltatók is felfedezték az ebben rejlő lehetőséget, sok bank gyárt saját appot, amivel gyorsan rákereshetünk, hol tudunk a leggyorsabban pénzt felvenni külföldön.
8. Érdemes a kibocsátó bank telefonszámát mobilunkba elmenteni, hogy a kártya eltűnése esetén azonnal értesíteni tudjuk a pénzintézetet.
Egyre többen döbbennek rá, hogy a külföldi nyaralás alatt a készpénzhasználat nemcsak drága, de nem is olyan biztonságos, mint a bankkártya használta. Ráadásul az ilyen tranzakciók egy része után nem is kell fizetni.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
34 perce
-
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
2 órája
-
Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
2 órája
-
Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
3 órája
-
Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
3 órája
-
Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
3 órája
-
Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
4 órája
Mfor.hu Top24
- Megnyitotta a nagy hajrát a forint
- Figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot: akár támadásra is készülhetnek Putyinék
- Vége az Orbán-rezsimnek: valódi gazdasági csoda jön, vagy ez csak korrekció?
- Elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől
- Kijött az uniós lista: itt helyezkedik el a magyar lakásáremelkedés a kontinensen
- Ennyiért lehet bubizni Budapesten – itt van a díjszabás
- Trump: legyőztük Iránt
Pénzügyi szektor
Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor
Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor
Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor
Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor
Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Pénzügyi szektor
Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor
ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor
Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor
Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor
Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Az idősek szervezetét terhelte meg leginkább.
34 perce
Makro / Külgazdaság
Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Kiderült az is, kik vehetik igénybe.
2 órája
Vállalat
Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
8,3 százalékos tulajdonrészük van a Bayernben.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától
16:05
-
Az oroszok rácuppantak az elektromos kínai autókra, mert így próbálják elkerülni az ukrán támadások miatti üzemanyagválságot
15:02
-
A németek is csúcssebességre kapcsoltak dróngyártásban
14:00
-
Több millió forintos támogatást kaphatnak a Mol-tól azok a vállalkozók, akik nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítenek
13:02
-
Háziasszonyok lettek a tőzsde sztárjai, veszik a részvényeket, mint a cukrot
12:36
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
2026. július 3. 08:15
-
Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2026. július 3. 05:48
-
Independent: orosz támadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot
2026. július 3. 12:02
-
Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
2026. július 2. 19:04




