2p
Azt nem szeretnék, ha egy meglévő szereplőbe olvadna bele az MKB, némi külföldi résztulajdonnak viszont örülnének.

Az OTP-t nem várják

Az MKB 10-20 százalékos tulajdonrészét megtartaná a magyar állam - mondta a Reutersnek Balog Ádám, a bank elnök-vezérigazgatója. A bank minimum 51 százalékát adnák még el idén, az MNB meg is kezdte az értékesítés előkészítését.

Balog utalt arra: azt szeretnék, ha az MKB nem egy már a piacon lévő szereplőbe olvadna bele - ezzel gyakorlatilag azt üzente, nem szeretnék, ha a már többször hírbe hozott OTP lenne a vásárló.

Beszállhatna egy külföldi is

Ennél még konkrétabb üzenetet is küldött: azt mondta, az lenne a kívánatos, ha a privatizáció után a tulajdonosi körbe külföldi befektetők is bekerülnének. Magyarán a tender, amin az új tulajdonost kiválasztják, nemzetközi lesz. ezt egyébként valószínűleg az uniós szabályok is előírják.

Az MNB korában azt közölte: az értékesítési folyamat, a reorganizációs eljárás részeként az Európai Unió által felügyelt transzparens eljárás, melyet az ilyenkor szokásos piaci sztenderdeknek megfelelően szükséges lebonyolítani. Ennek érdekében és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően potenciális intézményi és magánszemély befektetők a tender eljárásba történő meghívással vehetnek részt. Az értékesítés szervezésére és lebonyolítására nemzetközi tanácsadókat vonnak be.

Ez látszólag szembe megy a korábbi üzenetekkel, miszerint minél nagyobb arányú hazai tulajdont kell kiépíteni a magyar bankrendszerben - éppen ezért vélhetőleg egy olyan konzorciumot látna szívesen Balog a vevő oldalán, amelynek túlnyomó többsége hazai befektetőkből áll.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG