3p
Nem csak a devizahiteles perek miatt járnak bíróságra a bankok: a Versenyhivatal 9 milliárdos kartell-bírsága ügyében is volt ma egy tárgyalási forduló.

A végtörlesztés idején beszéltek össze a GVH szerint

Hétfőn a Fővárosi Törvényszéken folytatódott a 11 bank által, a kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott több mint 9 milliárd forintos bírság miatti per.

A felperes bankok a Gazdasági Versenyhivatal - mint alperes - közigazgatási határozatát támadják a perben. Az eljáró versenytanács azt állapította meg, hogy az eljárás alá vont 12 bank 2011. szeptember 15. és 2012. január 30. között egységes, komplex, folyamatos jogsértést valósított meg. Ezt pedig úgy tették, hogy a hitelkiváltó hitelek nyújtásának korlátozása révén - a fix árfolyamú végtörlesztések csökkentése érdekében - összehangolták a stratégiájukat. Ennek keretében üzleti titoknak minősülő információkat is megosztottak egymással. A megállapított jogsértés miatt 11 eljárás alá vont vállalkozással szemben - összesen - 9 milliárd 488 millió 200 ezer forint bírságot szabott ki a GVH.

Ebből az OTP-t terheli 3,9 milliárd, az Erste Bankot 1,7 milliárd, míg a K&H Bankot 983 millió forint.

Miért nem perel mindenki?

A 11 megbírságolt bank közül csak kettő nem támadta meg a bíróságon a Versenyhivatal döntését a végtörlesztés korlátozása miatt kiszabott kartell-ügyben. Miért nem perelt mindenki? Aki perelt, mivel védekezik? Közel 9 milliárdot már befizettek, de nem biztos, hogy így is marad. Összeállításunk a háttérről >>

Hát persze, hogy kedveznek saját ügyfeleiknek

A hétfői tárgyaláson a bankok közgazdász szakértő kirendelését indítványozták amiatt, hogy a devizahitel-piac 2011-ben gyakorlatilag nem létezett, így azon kartellezni sem lehetett. Ugyancsak kérték a javasolt tanúk meghallgatását. A bíróság mindkét indítványt elutasította.

A bankok ügyvédjei többször hivatkoztak a Kúria azon állásfoglalására, amely szerint a GVH határozatát vádiratnak kell tekinteni. Ebből viszont az következik, hogy a hatóságnak kell bizonyítania a határozatában szereplő állításokat, amelyek - a bankok szerint - gyenge lábakon állnak. Például felrótták a bankoknak azt, hogy a külső ügyfeleknek nehezebben, illetve rosszabb kondíciókkal adták a devizahitel kiváltására szolgáló hitelt, mint a saját ügyfeleiknek. Ez azonban napi gyakorlat ebben a szférában, hiszen a bank által ismert - saját - ügyfél kockázata is kisebb.

Októberben folyt. köv.

A bankok és a GVH újra összefoglalják az álláspontjukat, azt a bíróság elé terjesztik, majd a következő tárgyalásra október 20-án kerül sor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
Pénzügyi szektor Az MNB is lépett az MBH mai leállása miatt
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 09:58
A jegybank azonnali lépéseket tesz az MBH Bank Nyrt.-nél felmerült informatikai probléma rendezésére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG