1p
A létrejött banki magatartási kódex a jövőben várhatóan kiterjed a lakossági hitelezéssel foglalkozó valamennyi intézményre- mondta Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke
A létrejött banki magatartási kódex a jövőben várhatóan kiterjed a lakossági hitelezéssel foglalkozó valamennyi intézményre, ugyanakkor nem korlátozza a bankok közötti versenyt - mondta Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke a dokumentum aláírása után

A kódex aláírása jó esélyt ad arra, hogy helyreálljon az a bizalom, amely az utóbbi időben kicsit megingott a hitelezők, azaz a bankok és az ügyfelek között - hangsúlyozta  a PSZÁF elnöke. Farkas Ádám elmondta: a magatartási kódexben foglaltak vállalása önkéntes, és az elképzelések szerint a kódexhez minden szervezet csatlakozni fog, amely lakossági hitelezést folytat, beleértve a bankokat, lízingcégeket, pénzügyi vállalkozásokat, tágabb értelemben minden olyan szervezetet, amely a gazdaságban hitelezői oldalon áll.  
   

Lépéseket ígér a bankok szigorúbb felügyelete érdekében és a nemzetközi egyeztetés szükségességét hangsúlyozza majd e téren Barack Obama amerikai elnök a Húszak vezetőinek közelgő pittsburghi találkozóján - közölte a Fehér Ház.

A kódex a hitelezés egész folyamatát átfogja, beleértve a hitelekről adott információt, a szerződéskötés előkészítését, a hitel gondozását, és a problémás hitelek kezelését - jelezte a PSZÁF elnöke.
   
A kódex alapelveit ismertetve a PSZÁF elnöke kiemelte az átláthatóságot, továbbá a szimmetrikus viszonyt, tehát hogy a szerződésmódosítás mind pozitív, mind negatív esetben egyforma gyorsasággal történjen. Fontosak továbbá az egyértelmű szabályok, amelyek a hitelezők viselkedését rögzítik az adósokkal szemben - mutatott rá.
   
A felügyelet elnöke hangsúlyozta: noha a kódex nem törvény, szorosan illeszkedik a jogszabályi környezethez. Farkas Ádám elmondta azt is: a magatartási kódex nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek korlátozzák a bankok közötti versenyt. A kódex hatályba lépéséig a bankok vállalták, hogy nem változtatják egyoldalúan a szerződéseket.
   
Húsz év óta a Bajnai-kormány az egyetlen kormány, amely egy törvény hatálya alá tartozó, a hiteleseket védő banki magatartáskódexet fogadott el a Bankszövetséggel közösen - közölte Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója.
Binder István a PSZÁF szóvivője elmondta: a tervek szerint december elsejével teszik majd fel honlapjukra azon bankok listáját, amelyek nem csatlakoznak a kódexhez. A csatlakozás lehetősége folyamatos - tette hozzá.

"A kódex nem kötelezettség, nem jó semmire"
"Rendes 13-ak": aláírták a magatartás-kódexet
Mégsem olyan egységes a Bankszövetség?
Bankok: a törvény végrehajthatatlan, majd a kódex!
Már nem kell sok a banki etikai kódexhez
A bankok elárulták, hogyan szabályoznák magukat

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG