3p
A Fővárosi Ítélőtábla október 28, illetve 29-re halasztotta el a másodfokú ítélet kihirdetését a Summit Pénzügyi Zrt. és az Erste Lakáslízing Zrt. devizahiteles perében is.

A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a Summit keresetét, az ítélet ellen a hitelintézet fellebbezett. Ebben első helyen az elsőfokú ítélet módosítását, második helyen pedig annak hatályon kívül helyezését kérte. Mindkét esetben kérte továbbá azt, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve kérjen előzetes döntéshozatalt az Európai Bíróságtól. Az ítélőtábla a keddi tárgyaláson nem hozott végzést a két utóbbi kérelemről.

Mit mondtak az Erste-nél?

Itt október 29-re halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését a Fővárosi Ítélőtábla.

A Fővárosi Törvényszék szeptember 16-án kihirdetett elsőfokú ítéletében elutasította a felperes Erste Lakáslízing Zrt. keresetét a magyar állam ellen indított perében. A felperes társaság keresetében annak megállapítását kérte, hogy az általa 2004. május 1. és 2014. július 19. között alkalmazott üzletszabályzatok, általános szerződési feltételek egyoldalú szerződésmódosítást biztosító kikötései tisztességesek és érvényesek voltak.

A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a szerződéses kikötések nem feleltek meg az átláthatóság elvének, a ténylegesség és arányosság elvének, a tételesség elvének és a szimmetria elvének sem, így nem feleltek meg a tisztességesség kritériumainak.

Így állunk most

A Fővárosi Törvényszék eddig első fokon összesen 67 ítéletet hozott, ebből 64 felperesi keresetet utasítottak el teljesen, három esetben (az UCB Ingatlanhitel Zrt., a Magyar Cetelem Bank Zrt. és a K&H ügyében) részben helyt adtak annak. 

A szeptember 29-én indult másodfokú eljárásokban eddig két ítélet született a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalásain: a Sopron Bank Burgenland Zrt. és a Pannon Takarék Bank ügyében helybenhagyták az elsőfokú bíróság ítéletét, ennek értelmében a pénzintézetek szerződéses feltételei tisztességtelenek.

Egy pénzintézet visszalépett még az elsőfokú eljárásban, három pert - az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank közös keresetét, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult. Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla az EvoBank Zrt. és  ma, a Porsche Bank Zrt. esetében függesztette fel az eljárást és fordult az Alkotmánybírósághoz.

A Summit és a Porsche Bankon kívül a Fővárosi Ítélőtábla ma még az Erste Lakáslízing Zrt. perét tárgyalja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG