2p
Az MNB egy-egy Seychelle-szigeteken, illetve Belize-ben bejegyzett, egyaránt 5Gulden Corporation Ltd. nevű társaságnak azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB mindkét társaságnál piacfelügyeleti eljárást folytat.

Két cég, egy név

A Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti eljárást folytat egy-egy, Belize-ben, illetve a Seychelle-szigeteken székhellyel rendelkező, egyaránt 5Gulden Corporation Ltd. elnevezésű társaság tevékenységének áttekintésére.

A felügyelet arra kíváncsi: az említett társaságok végeznek-e, vagy végeztek-e – rendszeres gazdasági tevékenységük keretében – az MNB engedélye nélkül befektetési szolgáltatási tevékenységet, bejelentés nélküli függő ügynöki tevékenységet.

Az eddig beszerzett bizonyítékok szerint a társaságok tevékenysége összefüggésbe hozható az új-zélandi székhelyű – befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére Magyarország területén engedély hiányában szintén nem jogosult, ezért az MNB által ugyancsak vizsgált – 3TG FX FINANCIAL LIMITED PARTNERSHIP elnevezésű társasággal.

Mi lesz azokkal, akiknek már kezelik a pénzét?

A bizonyítási eljárás során eddig beszerzett bizonyítékok alapján a jegybank azonnali hatállyal megtiltotta, hogy akár a belize-i, akár a Seychelle-szigeteki székhelyű 5Gulden Corporation Ltd. engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.

Az MNB ma közzétett végzése semmilyen formában nem érinti a társaságok befektetőkkel szemben fennálló, a már átvett befektetésekkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét. A jegybank piacfelügyeleti eljárását határozattal zárja majd le, amelynek eredményét nyilvánosan közli internetes honlapján - írják.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Meglepetés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 16:03
A német Allianz SE biztosítótársaság a vártnál nagyobb profittal és rekordmagas működési eredménnyel zárta az idei második negyedévet.
Pénzügyi szektor Robbanni fog az Otthon Start: jövőre a lakáshitelek 60 százaléka támogatott lehet
Herman Bernadett | 2025. augusztus 6. 12:34
Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Pénzügyi szektor Gigantikus terhek alatt nyög az OTP, mégis fut a szekere
Herman Bernadett | 2025. augusztus 5. 13:28
Fél év alatt már 199 milliárd forintnyi kormányzati tehet sújtotta az OTP-t, de a hitelfelvétel pörög, ezért jól megy a banknak. És persze a külföldi leányok is hozzák a pénzt. A magyar gazdasággal kapcsolatban viszont egyre borúlátóbbak a bank elemzői. 
Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
Pénzügyi szektor Lépett a Revolut, itt van, mire számíthatnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:27
Közleményben reagált a szolgáltató a szabályozásra.
Pénzügyi szektor Úgy veszik fel a hiteleket a magyarok, mintha nem lenne holnap
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 12:31
Történelmi csúcsra ugrott a lakossági hitelpiac májusban, rekordszintű lakás- és személyi kölcsönökkel, meglepő jelzálogfelfutással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG