2p
Még nem tudni, meddig maradnak a különadók, a bankok viselkedése viszont mellbevágta a miniszterelnököt. Ki viselje a devizahitelek árfolyamveszteségét?

Így nem lehet bánni az emberekkel

A Japánban tárgyaló miniszterelnök telefonos interjút adott a Kossuth Rádiónak; a pénteken felvételről sugárzott interjúban Orbán Viktor a különadókról elmondta: felelőtlenség lenne időpontot mondani arra, mikor vezethetik ki ezeket a plusz terheket. A különadók két területet, a bankszektort és a monopolhelyzetben lévő nagy nemzetközi cégeket érintik; Orbán Viktor szerint a monopolhelyzetben lévő cégeket jobban kell adóztatni, a bankszektor pedig "önmagában is megér egy misét". Ezzel kapcsolatban elmondta: mellbevágta, hogy a GVH ítélete alapján a végtörlesztéssel kapcsolatban összejátszottak a bankok - Orbán szerint egy civilizált országban ilyen nem történhet meg, így nem lehet bánni az emberekkel.

Két kérdés az igazságszolgáltatáshoz

A devizahitelekkel kapcsolatban azt mondta: két dologban várják az igazságszolgáltatás állásfoglalását. Az egyik az, hogy a devizahitelek esetében az árfolyamból fakadó veszteséget kinek kell viselnie? Az embereknek vagy a bankoknak? (Orbán Viktor szerint a józan erkölcsi érzék azt diktálná, hogy a bankoknak.)

A másik kérdés: szabad-e a bankoknak egyoldalúan egy korábban felvett hitel kamatát emelnie? Ha ezek a válaszok megszületnek, azok mentén lehet tovább lépni.

A kormány nincs abban a helyzetben, hogy sürgesse az igazságszolgáltatást, de ha tegnap megszületett volna az állásfoglalás, már az is késő lett volna - fogalmazott Orbán a Kossuth Rádióban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Börtönbe kell vonulnia Töröcskei Istvánnak
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 14:59
A Széchenyi István Hitelszövetkezet korábbi elnökét félmilliárdos kárt okozó hűtlen kezelésben találták bűnösnek. A korábbi ügyvezető is letöltendőt kapott, öt vádlottat felfüggesztettre ítéltek.
Pénzügyi szektor Nekimentek a bankok a kamatstopnak – megdöbbentő bejelentés érkezett
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 16:47
Alaptörvény-ellenesnek nyilváníttatnák az intézkedést.
Pénzügyi szektor Egy átlagos magyar lakáshitel 5,7 millióval többe kerül, mint a szomszédban
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 09:44
Van rá magyarázat.
Pénzügyi szektor Friss tanulmány bizonyítja: Magyarországon csak a leggazdagabbak vagyona növekszik
Herman Bernadett | 2025. május 26. 10:15
Az elmúlt két évtizedben a magyarországi háztartások felső 10 százaléka, különösen a legfelső 1 százalék vagyonos réteg volt az, amelyik kiemelkedő ütemben növelte vagyonát, miközben a lakosság túlnyomó többsége ugyanolyan szegény maradt, mint korábban – írja a Blochamps Capital. 
Pénzügyi szektor Szeretne ingyenes bankszámlát? Most erre is van mód
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 08:52
Több bank sem kér havi díjat, bizonyos feltételek megléte esetén.
Pénzügyi szektor Újabb taggal bővült a történelmi összefogás a biztosítási szakmában
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 15:44
A magyar biztosítási piac egyik meghatározó szereplője, az UNIQA Biztosító is stratégiai megállapodást kötött a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségével (MBTSZ), tovább erősítve a szakma jövőjét formáló, példátlan összefogást.
Pénzügyi szektor Sokat hitelezett és jó sok adót fizetett a K&H
Herman Bernadett | 2025. május 20. 11:33
Megjöttek a K&H csoport első negyedéves számai. A bank 48 milliárd, a biztosító 3,8 milliárd forintnyi különadót fizetett az államnak. Nőtt a hitel- és a betétállomány.
Pénzügyi szektor Rég nem látott esésben az amerikai gazdasági teljesítményindex
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 18:07
Áprilisban erőteljesen, 2023 márciusa óta a legnagyobb mértékben csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Pénzügyi szektor Beleremeghet a magyar bankrendszer is a devizahiteles uniós ítéletbe?
Privátbankár.hu | 2025. május 16. 08:41
Akármit mondanak a bankok és az MNB, az ügyben az adósokat képviselő ügyvéd szerint nem egyedi esetről szólt az ítélet, súlyos következmények jöhetnek.
Pénzügyi szektor Hatalmas bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a jegybank
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 10:53
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG