1p
Az ÁSZ szerint a tavalyi működés összhangban volt a törvénnyel, de a hatékonyságjavítás bemutatása nem teljes körű
Az ÁSZ szerint a tavalyi működés összhangban volt a törvénnyel, de a hatékonyságjavítás bemutatása nem teljes körű

A Magyar Nemzeti Bank 2009. évi mérleg szerinti eredménye 65,5 milliárd forint nyereség - derül ki az Állami Számvevőszék összefoglalójából.

A legújabb Magyar Közlöny mellékletében, a Hivatalos Értesítőben megjelent szöveg szerint az MNB 2009. évi 65,5 milliárd forintos nyeresége idén növeli az eredménytartalék 2009. év végi állományának 9,5 milliárd forintos összegét.    

Az MNB májusban közzétett prognózisa szerint 2010-ben 69, 2011-ben 55 milliárd forint mérleg szerinti veszteség várható. Az MNB-ről szóló törvény rendelkezése szerint a veszteség eredménytartalékot meghaladó részét - amely 2012-ben várhatóan 49 milliárd forint lesz - a központi költségvetésnek kell megtérítenie.   

A 2009-ben megvalósított takarékossági intézkedések hatására a személyi költségekre 0,7 milliárd forinttal, az információtechnológiai költségekre 0,2 milliárd forinttal, az üzemeltetési és egyéb költségekre pedig szintén 0,2 milliárd forinttal kevesebbet fordított a bank.   

Ellenséges vonalak mögött: meddig bírja Simor?

Részletek >>>>

Az MNB alkalmazottainak átlagkeresete (évi 7,8 millió forint) 2009-ben 4,6 százalékkal emelkedett, amely a nemzetgazdaságban alkalmazásban állók átlagkeresetének növekedését 4,1 százalékponttal, a költségvetésben alkalmazásban állókét pedig 12,5 százalékponttal haladta meg a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok alapján. Az MNB 2009-ben 103 fő munkaviszonyát szüntette meg és 52 fővel létesített munkaviszonyt, amelynek eredményeként a záró létszám 593 fő lett, 48 fővel kevesebb a 2008. évinél.

 Az MNB-nél a beruházások 2009-re jóváhagyott előirányzata 2,4 milliárd forint volt, ebből 2,2 milliárd forint kapcsolódott kiemelt stratégiai célokhoz. A beruházási kiadások 2009-ben elszámolt összege 1,8 milliárd forintot tett ki.      

A bank beszámolóiban a hatékonyságjavító projekt megvalósításának bemutatása nem teljes körű, a beszámolók nem pontosan és nem összemérhetően mutatták be a projekt 2009. évi időarányos eredményeit és azok működési költségekre gyakorolt hatását. Az ÁSZ javasolta az MNB elnökének, hogy vizsgálja felül a hatékonyságjavító projekt célkitűzéseit és csökkentse azokat a bank egyéb intézkedéseivel összefüggő megtakarításokkal, továbbá azt, hogy biztosítsa a projekt célkitűzéseinek és eredményeinek a bank pénzügyi tervezési és beszámoltatási rendszerén alapuló rendszeres értékelését.    

 Az ÁSZ megállapítása szerint egyébiránt az MNB 2009. évi működése, irányítási és döntéshozatali rendszere összhangban volt az MNB-törvény és a bank alapító okirata előírásaival.

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG