<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
1p
Ha minden igaz, vizsgálódik a holland pénzügyi felügyelet a bank viselt ügyei után.

Az ING még múlt héten tette közzé éves jelentését, amelyben a 232. oldalon egyebek mellett azt is megemlítették, hogy nyomoznak náluk. Holland sajtóinformációk szerint egyébként a nyomozás tárgya egy korábbi ügyhöz kapcsolódhat, ahol a hatóságok gyanúja az, hogy több telekommunikációs cég, köztük az amszterdami székhelyű Vimpelcom is kenőpénzt adott át az üzbég elnök lányának.

Amit egyelőre tudni lehet, az tehát az, hogy az ING Bankot bűnügyi nyomozások keretében vizsgálják, egyebek mellett pénzmosási és korrupciós ügyekben. A bank közleményében úgy fogalmazott, hogy nem tudják megjósolni a vizsgálat végeredményét, de elképzelhető, hogy egy komolyabb büntetés lesz a történet vége – írja a Reuters.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Pénzügyi szektor Megvan, mi lesz az új magyar nagybank neve
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 27. 08:38
2023 májusában egyesül a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. Az új bank MBH Bank Nyrt. néven működik tovább, egységes márkanévvel és arculattal. Mérlegfőösszeg alapján az MBH Bank a második legnagyobb magyarországi bank lesz több mint 10 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel és stabil pénzügyi intézmény mintegy 2,3 millió ügyféllel, valamint piacvezető pozícióban a vállalati hitelezésben és az agrárfinanszírozásban.
Pénzügyi szektor Csányi Sándor nem érti, miért nem vonult még ki néhány bank az országból
Gáspár András | 2022. szeptember 22. 13:55
Csányi Sándor nem érti, egyes bankok miért nem vonultak még ki Magyarországról ilyen terhek mellett. Más szektorok sokkal jövedelmezőbbek, mégis a bankok nyakába varrták az extraprofitadót – ami a hitelezés visszafogásában is lecsapódhat. Az OTP mindezt persze túléli, de a hitelezésnek nem fog jót tenni.
Pénzügyi szektor Stratégia együttműködést kötött a MagNet és az SPB
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 21. 16:33
Stratégiai együttműködést kötött a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. (MagNet) és az SPB Befektetési Zrt. (SPB), amelynek keretében az SPB befektetési tanácsadási és portfóliókezelési szolgáltatásokat nyújt a MagNet ügyfelei számára.
Pénzügyi szektor Izmosan indította a reggelt a forint
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 20. 07:38
Erősödött a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Bank360: A kisbankoknál már 6-7 százalékos betéti kamatok is elérhetők
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 12. 09:20
Az emelkedő jegybanki alapkamatot követve a kisebb pénzintézetek is igyekeznek kedvezőbb betéti kamatokat kínálni ügyfeleiknek. A nagybankok egyelőre nem léptek jelentőset.
Pénzügyi szektor Kevesen akarnak hitelt, mértéktartóbbak lettek a bankok
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 9. 13:02
Idén júliusban már kisebb kamatmarzs mellett helyezték ki személyi hiteleiket a bankok, mint amekkora felárat a kormány a pandémia elején bevezetett kamatplafon idején engedélyezett nekik. Bár a legtöbb érv a komoly mértékű kamatemelés mellett szól, a money.hu szakértői szerint a bankok a szűkülő kereslet miatt csak vonakodva emelik a személyi kölcsönök kamatát, sőt kamatcsökkentésre is van példa.
Pénzügyi szektor Kiderült, mennyit vett ki a bankok zsebéből az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 5. 12:59
Alapvetően az extraprofitadó, valamint a romló hitelportfóliókra elszámolt veszteségképzés miatt a bankszektor jóval kisebb nyereséget ért el az elmúlt egy évben, mint azt megelőzően.
Pénzügyi szektor Meg sem lepődünk: rekordmagas volt az infláció augusztusban az Európai Unióban
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 31. 14:19
Az euróövezetben a fogyasztói árak rekordmértékben, 9,1 százalékkal nőttek augusztusban éves összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán előzetes adatként.
Pénzügyi szektor Brutális drágulás történt a lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 26. 07:58
Az elmúlt fél évben a jegybanki kamatemelések jelentősen feltornázták a lakáshitelek árát: az új kölcsönöknél 30 százalékkal nőttek a törlesztőrészletek. A Bank360.hu kalkulációi alapján egy 20 millió forintos lakáshitel csaknem 10 millió forinttal többe kerül most, mint februárban.
Pénzügyi szektor Kritikus ponthoz érkezett a lakossági bankolás: mit hoz a jövő?
Privátbankár.hu | 2022. augusztus 24. 14:39
A lakossági bankszektor jelentős változások kereszttüzében van és kritikus ponthoz érkezett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG