4p
Nem készültek fel a kellően az úgynevezett erős ügyfélhitelesítés bevezetésének szeptember 14-i indulására a bankok.

Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa kedden további 12 hónap felkészülési időt engedélyezett szolgáltatóknak az úgynevezett erős ügyfélhitelesítés bevezetésére, tekintettel a fejlesztési folyamatok időigényére - mondta Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MTI-nek.

Az Európai Bankhatóság 2019. június 21-én kiadott véleménye lehetőséget biztosított a nemzeti hatóságoknak, hogy egyedi felkészülési időt adjanak a pénzforgalmi szolgáltatóknak a bankkártyákkal kezdeményezett elektronikus e-kereskedelmi fizetéseknél az erős ügyfélhitelesítés feltételeinek kialakítása érdekében - emlékeztetett Patai Mihály.

A jegybank feltérképezte a hazai szereplőket, és azt tapasztalta, hogy nem készültek fel maradéktalanul arra, hogy a bankkártyákkal kezdeményezett elektronikus fizetéseket az új szabályok szerint lehessen lebonyolítani 2019. szeptember 14-től.

Kiderült az is, hogy gyakorlatilag senki nem tudja alkalmazni az erős ügyfélhitelesítést önállóan, vagy ha mégis megteszi, akkor a vásárlók nem tudnak fizetni az internetes áruházakban - ismertette az MNB alelnöke.

Máshol is gond a határidő

Patai Mihály elmondta, hogy a probléma nem magyar sajátosság. Az uniós pénzforgalmi szolgáltatók többsége - szakmai szervezetein keresztül - jelezte a nehézségeket az EBH-nak és halasztást kért, de uniós szinten a szeptemberi határidő meghosszabbítására jogszabályi úton már nem volt lehetőség. Ezért is született meg az EBH júniusi véleménye, amely lehetőséget adott a nemzeti hatóságoknak arra, hogy további felkészülési időt biztosítsanak.

Magyarországon évente körülbelül 20 millió alkalommal vásárolnak elektronikus áruházakban, mintegy 260 milliárd forint értékben. Ennek közel fele ráadásul - magyar kártyákkal - európai internetes áruházakban bonyolódik, ahol nem csak a magyar szolgáltatók felkészültségétől függ az ügyfelek sikeres hitelesítése. A visszaélések mértéke a teljes kártyás forgalomhoz viszonyítva az elmúlt évekhez hasonlóan tavaly is elhanyagolható volt Magyarországon, aránya az MNB adatai alapján a káresetek számát és értékét tekintve egyaránt 0,02 százalék alatt volt. Az MNB alelnöke ugyanakkor kiemelte, hogy a visszaélések jelentős része, több mint 80 százaléka az online, határon átnyúló kártyás fizetéseket érinti.

Jól állnak a magyarok

Patai Mihály hangsúlyozta azt is, hogy - az Európai Központi Bank (EKB) jelentése szerint - a magyar fogyasztók és vállalkozások kimagasló biztonsági szint mellett használhatják a kártyás fizetési módot. Magyarország a kártyás fizetésekhez kötődő visszaélések rangsorában a lista végén található.

A bankkártyával, online végzett műveletek terén eddig elegendő volt a kártyán szereplő adatokat megadni az internetes vásárlás során, ez azonban a rendszer élesítését követően már nem lesz elégséges. Az erős ügyfélhitelesítés végrehajtásához három hitelesítési faktorból legalább kettőt alkalmazni kell. Ez lehet például a PIN kód vagy a statikus jelszó, kombinálva például egy mobiltelefonra, SMS-ben érkező kóddal vagy akár valamilyen biológiai tulajdonsággal, mint az ujjlenyomat, vagy a retina-mintázat.

Patai Mihály hozzátette: amennyiben a pénzforgalmi szolgáltatók szeptember 14-től az új szabályozásnak megfelelően járnának el - miközben technikailag nem készültek fel az erős ügyfélhitelesítésre -, akkor az internetes áruházakban bankkártyákkal kezdeményezett fizetéseket vissza kellene utasítaniuk, ami nem lenne jó sem a vásárlóknak, sem a kereskedőknek. A felmerült probléma egységes kezelése pedig csak egyedi póthatáridő engedélyezésével volt megvalósítható.

Nincs új, egységes határidő

Jelezte azt is, hogy uniós szinten eddig nem jelöltek ki egységes új véghatáridőt, így előfordulhat, hogy az EBH a hazai 12 hónapos hosszabbítástól eltérő időpontot jelöl meg. Az eddigi szakmai egyeztetések alapján azonban ez várhatóan nem lesz egy évnél kevesebb, amennyiben pedig több lenne, az MNB mérlegeli, hogy biztosít-e további felkészülési időt a hazai pénzforgalmi szolgáltatók számára.

Az MNB azért hozta meg most a döntését, mert nem akarta, hogy a pénzforgalmi szolgáltatók rendezetlen helyzetben találják magukat a jogszabály hatályba lépésének időpontjában. Ezzel biztosítható, hogy az online bankkártyás fizetések továbbra is a megszokott rendben mehessenek - mondta Patai Mihály.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tízezer milliárd forint felett van az Erste által kezelt ügyfélvagyon
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 12:53
A működéssel kapcsolatos kiadások 11 százalékkal emelkedtek.
Pénzügyi szektor A Magyar Bankszövetség nem hagyta szó nélkül a tervezett adóemelést
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 16:31
A szervezet szerint a banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.
Pénzügyi szektor Elméletből jeles: így felelnek a magyarországi cégek fenntarthatóságból
Imre Lőrinc | 2025. november 10. 10:12
Évek óta stagnál a magyarországi cégek fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységét mérő mutató. Bár a fő index egy nagyon szűk sávban mozog, az egyes alpontokra adott válaszok, és leginkább a nagy- és kisebb vállalatok hozzáállásában bekövetkezett változások igencsak figyelemre méltók. A K&H fenntarthatósági index részleteit a lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében ismerhettük meg.
Pénzügyi szektor Tanulságos volt a spanyol áramszünet: a bankoknak is fel kell készülniük a jövőben az ilyen eseményekre
Herman Bernadett | 2025. november 9. 14:41
Leálltak az ATM-ek és a bankkártyás fizetés a tavaszi spanyol és francia áramszünet idején. A jövőben lehetnek még hasonló krízisek, de a bankoktól elvárják, hogy ilyenkor is üzembiztosan működjenek. 
Pénzügyi szektor Néhány milliárdot ma is adtak valakik az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. november 5. 12:05
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor A kenyai tragédia után: magánrepülős balesetre is fizet a biztosító?
Imre Lőrinc | 2025. október 31. 14:49
A rövid válasz igen, ugyanakkor alaposan át kell nézni, hogy mit is tartalmaz az adott szerződés. A lapunk által megkérdezett biztosítási szakértő elmondta, hogy egyre tudatosabbak a magyar utazók, napi néhány százforintos pluszköltséggel pedig jelentősen javíthatjuk az utasbiztosítás fedezetének tartalmát.
Pénzügyi szektor A bankok ellenzik az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 12:06
A Magyar Bankszövetség határozottan ellenzi az ingyenes ATM készpénzfelvételi limit emelését, mivel lényegesen több kárt okoz a társadalomnak és a gazdaságnak, mint amennyi hasznot hoz az államnak.
Pénzügyi szektor Igazán jól teljesített az október végén lejárt OTP Megatrend II. Hozamvédett Zártvégű Alap
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 11:29
Jó befektetésnek bizonyult az alap, amely azokra a cégekre tett, amelyek a mesterséges intelligenciák fejlesztéséhez és alkalmazásához kínálnak hardver és szoftver megoldásokat.
Pénzügyi szektor Az Erste Csoport tovább növelte ügyfélállományát
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 07:53
Ismét javították a 2025-ös pénzügyi kilátásokat.
Pénzügyi szektor Győzött a mesterséges intelligencia: közel ezer banki dolgozót készülnek lapátra tenni Hollandiában
Privátbankár.hu | 2025. október 28. 19:12
Az ING Bank akár 950 munkahelyet is megszüntethet Hollandiában a jövő év végéig, részben azért, mert bizonyos munkaköröket mesterséges intelligencia (MI) válthat fel – derül ki a bank előrejelzéséből, amelyet a holland munkaügyi hivatalhoz (UWV) nyújtottak be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG