1p
A hét közepén esedékes takarékszövetkezeti közgyűlések egyetlen tétje, hogy a Takarékbankot érintő változásokra igent mondjanak az intézmények, különben kiírják magukat a hitelintézeti körből. A szövetség ugyanakkor a jogorvoslati lehetőségek fenntartására figyelmeztet - írta a Napi Gazdaság.

A lap hétfői számában számolt be arról, hogy az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) pénteki rendkívüli közgyűlése szinte teljes egyetértésben (1-2 tartózkodás mellett) fogalmazta meg ajánlásait a héten esedékes, az új integrációs modellt elfogadni hivatott takarékszövetkezeti közgyűlések előtt.

Demján és Orbán leveleznek
A takarékszövetkezetekről szóló törvény céljával igen, de a cél megvalósításának módjával, a törvény Alaptörvénnyel ellentétes rendelkezéseivel, s az ennek nyomán a későbbiekben bekövetkező lehetséges változásokkal nem ért egyet, nem tudja azokat elfogadni az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség - írta Demján Sándor, az OTSZ elnöke egy héttel ezelőtt. A milliárdos üzletembernek nem ez volt az első levele a miniszterelnökhöz a témában. Tovább >>>

A tag takarékoknak a közgyűlés azt ajánlotta, hogy jogkövető magatartást tanúsítsanak, ugyanakkor annak kimondását is ajánlják a szövetkezeti tagságnak, hogy fenntartják a jogot a tulajdonosi és döntési kompetenciájukban ért jogsérelem miatti valamennyi jogorvoslati megoldás alkalmazására - mondta a Napi Gazdaságnak Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója.

Az OTSZ felhatalmazást kapott a takarékszövetkezetektől arra, hogy a jogorvoslati folyamatot koordinálja.

Varga szerint fontos az egységes fellépés, éppen ezért az OTSZ már egyeztetett az integrációhoz nem tartozó takarékokkal és az ugyancsak a törvény által az új szövetkezeti rendbe kényszerített hitelszövetkezetekkel is, annak érdekében, hogy a szektor érdekeit együttesen képviselje.

A közgyűléseket mindenhol egy időben, július 17-én tartják.

Mi van, ha nemet mondanak?

Ezeken Takarékbank Zrt. új tulajdonosi struktúrájáról, a részvények átcseréléséről dönthetnek a takarékok, ha nemmel szavaznak, akkor kiírják magukat a hitelintézeti körből. A törvény szerint ugyanis az új feltételeket el nem fogadóknak újra kell indítaniuk a hitelintézeti engedélyezési folyamatot.

Azt ugyanakkor egyelőre nem dolgozták ki, hogy ilyen esetben mi történne a korábbi takarék betéteseivel, hiteladósaival; az állományt átveheti, illetve átveszi-e egy másik intézmény, vagy el kell számolni az ügyfelekkel. Az bizonyos, hogy ilyen feltételek mellett - az ügyfelek elvesztése miatt - az újrakezdés lehetősége szinte kizárt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG