2p
Nem értenek egyet, de jogkövető magatartást tanúsítanak.

A Takarékbank közgyűlése augusztus 27-én fogadta el a társaság új alapszabályát, s döntött a Magyar Posta mintegy 655 millió forintos tőkeemeléséről, amelynek révén a magyar állam ideiglenesen többségi tulajdont szerez a társaságban. A közgyűlés megválasztotta a takarékszövetkezeti integráció központi bankjának vezető tisztségviselőit is.

Turi Dénes elmondta, a közgyűlésen az első napirendi pont, az alapszabály tárgyalása előtt ismertette az OTSZ a múlt heti közgyűlésének határozatát és a tagok állásfoglalását. Emlékeztetett: az OTSZ közgyűlési határozata szerint a szövetkezeti hitelintézetek, bár nem értenek egyet a törvényben megfogalmazottakkal, jogkövető magatartást gyakorolnak, és betartják a jogszabályban foglaltakat. Tekintettel azonban arra, hogy erre kényszerhelyzetben kerül sor, minden jogi lehetőséget megragadnak arra, hogy visszaállítsák az eredeti állapotokat, s a takarékok visszaszerezzék korábbi tulajdonrészüket és döntési jogukat.

Turi szerint kisajátítás

Az OTSZ alelnöke hangsúlyozta: elfogadhatatlan, valamint a tulajdon védelméről és a tulajdonnal való rendelkezési jogról szóló alkotmányos garanciákkal összeegyeztethetetlen, hogy a szövetkezeti hitelintézetek és az OTSZ nem rendelkezhetnek valósan a tulajdonjogukkal, illetve a tulajdonjogukhoz kapcsolódó szavazati jogukkal. A törvény erejénél fogva megvalósuló tőkeemelés pedig, amely megváltoztatja a Takarékbankban a tulajdoni jogokat, nem más, mint kisajátítás - tette hozzá.

A kényszerítő feltételek között említette, hogy az MFB megvásárolhatja azon takarékszövetkezetek takarékbanki részvényeit, amelyek a Takarékbank alapszabályának elfogadásáról nemmel szavaznak, tartózkodnak vagy távol maradnak a szavazástól, illetve azokét, amelyeknek a működési engedélyét visszavonták. Ugyanez érvényes az OTSZ törzsrészvényeire. A korábbi alapszabály szerint nem kerülhetett a Takarékbank közgyűlésének napirendjére olyan fontos javaslat - például stratégia, üzletpolitika, személyi kérdések -, amelyet az elsőbbségi részvényeket birtokló, az ernyőbankot alapító takarékszövetkezetek előzetesen nem hagytak jóvá.

Arról, hogy milyen mértékben élvezi a tagok támogatását az OTSZ közgyűlési határozata, kifejtette: a 103 tagszervezetből 95 tag volt jelen a tulajdonosi fórumon, s 95,66 százalék támogatta a határozatot.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG